Pénteken indul az Akvárium Tavasz Terasz 2019! Cikk

Hirdetés

Beköszöntött az április, és a szép tavaszi idő is, ez pedig azt jelenti, hogy ismét kezdetét veheti az egyik legjobb kültéri programsorozat, az Akvárium Tavasz Terasz. A Budapesti Tavaszi Fesztivál kiemelt helyszíneként az Akvárium Klub programja április 5. és 22. között várja a szabadba vágyókat akusztikus koncertekkel, vasárnaponként pedig gyerekprogramokkal. A belépés most is ingyenes!

Ismét jelentkezik az egyik legnépszerűbb kültéri, ingyenes programsorozat, az Akvárium Tavasz Terasz. Immár harmadik alkalommal zenélnek majd egy szál gitárral az Akvárium napsütötte lépcsőin a magyar zenei élet kedvencei. Idén ráadásul két nemzetközi sztárfellépő is érkezik majd az Akváriumba. Április 5-én a hamburgi techno-rezesbanda, a Meute lép színpadra, április 17-én pedig Laura Gibson, az amerikai énekes-dalszerző.

Emellett a Tavasz Terasz keretében lép majd fel többek között Czeglédi SzabolcsJárai MárkMolnár TamásHenri GonzoNové SomaDuke BluebeardBarbi és JancsóBérczesi RobiOdett és a Lázár tesók is. Ahogy azt már megszokhattuk, vasárnap délelőttönként pedig idén is a gyerekeké lesz a főszerep, az első hétvégén Farkasházi Réka és a Tintanyúl, majd Kovácsovics Fruzsina, végül Rutkai Bori zenél majd 11 órától a teraszon.

Akvárium Tavasz Terasz 2019 további részletek >>>

 

Akvárium Klub

Kapcsolódó

Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk

Budapest Park - Indul a 2025-ös szezon Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban Cikk

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy 1990 mámoros szilveszter estéjén összeállt nyolc kan, hogy együtt parodizálják ki a hazai és külföldi slágereket, az azóta eltelt évtizedek alatt pedig milliókat nevettetek meg koncertjeiken és a tévé képernyőjén keresztül. A zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját, ez pedig egy remek alkalom ar

Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk

A Morcheebával és Kurt Ellinggel robbantja be a nyarat a Müpa Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong

Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Cikk

Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Kevés olyan zenekar létezik, amely 30 éves fennállását ünnepelheti, noha a legidősebb tag is csak a negyvenes évei elején jár. A Söndörgő azonban ilyen: a tagok együtt nőttek fel zenélés közben, most pedig egy őrületes 30. születésnappal, mestereikkel és tanítványaikkal közösen ünneplik a kerek év