Pimaszul vagány klip érkezett az I’m Dorothy-tól Cikk
Hirdetés
Új videoklippel jelentkezett az I’m Dorothy - az áprilisban kiadott, megjelenésének hetében a Mahasz Top 40-es lista 1. helyén nyitott Legyen X album Kidobós című dalához forgattak egy hangulatos, (megérdemelt) fricskákban sem szűkölködő kisfilmet a minden részletre ügyelő Hajnal Ádám és Epos Tomi vezényletével. Ennek elkészítéséhez előzetesen rajongókat is invitáltak - mint ahogy ez már egy korábbi számuk esetében megtörtént -, így jó néhány Dorothy-fan ebben a ‘moziban’ is feltűnik a zenekar tagjai mellett.
A csapat a dalról, és a klipforgatásról:
“A Kidobós egy igazi lendületes punk rock tétel, tulajdonképpen klasszikus Dorothy szteroidokon, az egyik kedvencünk a Legyen X lemezről. A Hűségriadó után ez a második dal, amire a rajongótáborból toboroztunk szereplőket, ezért szinte garantált volt a remek hangulat a forgatáson. A kisfilm egyik főszereplője Mendi, szintén nagy Dorothy-fan szinte a kezdetektől, aki immáron második alkalommal vett részt velünk klip készítésben!”
Dodo, azaz Gere Dorottya tavaly januárjában jelentette be, hogy I'm Dorothy néven folytatja a zenélést, és hamarosan új zenésztársak csatlakoztak hozzá: Bartha István és Rinkács Péter gitárosok, valamint Győri Ádám dobos. A Legyen X című első nagylemez velük készült el, 9 új dal, és a Feró 75 Tribute CD-n megjelent Ez csak Rock and Roll Beatrice feldolgozása hallható rajta.
A zenekar az előzetes tervek szerint augusztusban még négy fesztiválon játszott volna, a legfrissebb hír viszont, hogy most szombaton ők ugranak be a Phoenix RT helyett Dunaszerdahelyen, így ott is el lehet őket csípni:
-
08.12. Tokaj-Hegyalja - Wild East Rock
-
08.13. Dunaszerdahely - Rockfeszt
-
08.24. Hajdúnánás - XIV. Moto-Rock Weekend
-
08.26. Alsóörs - Tábor Fesztivál 2022
-
08.27. Sitke - Rockfesztivál
H-Music Hungary
Kapcsolódó
Mindjárt itt a downtempo majális! Cikk
Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt
"Éjféltájt" - a Wellhello forró partidallal tér vissza Cikk
Megérkezett a Wellhello legújabb dala, az "Éjféltájt", ami az első a hat számos albumról, a "Gelato"-ról. Mostantól öt héten keresztül érkeznek a forró cuccok, amikhez fagyit is adnak a srácok, hogy ne legyen melegetek!
"Az elmúlt időszakban inkább merengősebb, szomorúbb, lassabb dalokkal jöttü
Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk
Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb
Örömzenéléssel lepte meg a Söndörgő a járókelőket Cikk
A Söndörgő idén ünnepli 30. születésnapját. A három évtized számos sikert hozott a zenekar számára, de a szakmai-díjak, a neves kiadó és Grammy-közelsége mellett is a legfontosabb az évek során az maradt, hogy a közös muzsikálás örömet okozzon nekik és az embereknek. Ebből adtak ízelítőt egy spont