Rainbow Party 2019, Budapest Park Esemény

Hirdetés

A Budapest Pride már hagyományos csúcspontja a felvonulás és az esti Rainbow Party, amelynek már stabilan a Budapest Park ad otthont, és nem lesz ez másképp 2019. július 6-án sem! Az esemény természetesen ez alkalommal sem szűkölködik majd a fellépőkben és a felszabadult hangulatban, amit a Pride és a Funhouse csapata szavatol majd!  

2019. július 6-án, 22.00 órai kezdettel színes programokkal töltik meg a Budapest Park több helyszínét. Éjfélig változatos zenei programokkal, hazánk legmenőbb előadó művészeivel, DJ-kkel, revü- és show elemekkel várják a vendégeket, majd hajnalig tartó bulival zárják az immár egy hónapossá nőtt, közösségi szervezésű Pride Fesztivált. Az önfeledt szórakozás mellett idén sem feledkeznek el alapítványuk segítő és oktató küldetéséről, így a Civil Bunkerben minden egészségmegőrző és megelőző kérdésre választ kapnak az oda látogatók, valamint ingyenes szűrésen is részt vehetnek.

„Tavaly mertünk nagyot álmodni, és több, mint 4000 ember tette ugyanezt velünk a Budapest Parkban! Köszönjük, hogy segítettétek egyúttal a Szivárvány Misszió Alapítvány munkáját, a fesztivál bevételei teszik lehetővé, hogy egész évben tegyünk a közösségért! Idén is számítunk Rátok, tegyünk közösen azért, hogy még többen legyünk azok, akik közösen gondolkodnak, közösen jól érzik magukat.”

  • Jegyár: 2499 / 3499 Ft

  • Fellépők: Alexandr, TMX, Shambalesa, Legars Dj set, Xoxo, Zsolo, Rainbow Circus Drag Show (Sado Opera DJ set), Dj Blackman, Madonna Party, Alterego varieté, Papa don't vogue!

  • Szervező: Budapest Pride, Funhouse

 

Rainbow Party 2019 jegyek >>>

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze