Rajongói tárgyakkal rendezik be a Vad Fruttik koncerthelyszíneit Cikk
Hirdetés
Több tonnányi tárgyat ajánlottak fel a Vad Fruttiknak a rajongóik, miután az együttes felhívással fordult hozzájuk. Likó Marciék MÉLY címmel országszerte koncerteket adnak kulturális központokban, színháztermekben, és a fellépésekhez a rajongóktól kértek színpadi elemeket, kiegészítőket. A fotelek, szobanövények és lámpák mellett érkezett pár meglepő felajánlás is, például egy Pannónia motor és egy páncéltőkés zongora.
A Vad Fruttik már korábban is fellépett ülős helyszínen, például a Művészetek Palotájában és a Magyar Zene Házában, de ez lesz az első komplett turnéja, ami nem klubhelyszíneken zajlik majd, hanem kulturális központokban, színháztermekben.
- A MÉLY turné gondolata onnan indult, hogy milyen helyszínekre térnek be szívesen az emberek zenét hallgatni – fogalmazott Likó Marcell énekes. - Ahol a közönség kényelmesen, átszellemülten hallgathatja a dalokat, a büfé szeparálva van. Maga a miliő sugároz megnyugtató hangulatot, illetve gyermekkori emlékeinken keresztül meghív bennünk egy várakozást, egy abszolút pozitív élményt, amit mozikban, színházakban, hangversenytermekben kaptunk. A terek egyedi jellemzői, a felhasznált anyagok, az illatok, a színek, az akusztika mind-mind az elmélyülés, a befogadás irányába terelnek bennünket.
A Vad Fruttik erre a koncertsorozatra áthangszereli a dalait, és azok bizonyos esetekben úgy szólalnak meg, ahogy ki lettek találva, például a Lehetek én is dobok nélkül.
- A hangzás olyan lesz, mintha egy kazettás magnón eresztettük volna át – folytatta Likó Marcell. - Tapintható, real dolgokat viszünk színpadra.
A zenekar nemcsak a nézőtéren, hanem a színpadkép kialakításában is számít a közönségére. Marciék egy felhívással fordultak a rajongóikhoz, miszerint aki tud, ajánljon fel kölcsön tárgyakat ahhoz, hogy a színpadi látványvilág megidézhesse a 70-es, 80-as évek hazai enteriőrjeit. Pár nap alatt több tonna szocreál bútort, kiegészítőt ajánlottak fel a zenekarnak, köztük tárcsás telefonokat, tévéket, rádiókat, puffokat, foteleket, szőnyegeket, asztali és állólámpákat, szobanövényeket. Kínáltak a követők írógépet, banyatankot, hajszárító búrát, betegváróból sorszéket, mi több egy Pannónia motort és egy páncéltőkés zongorát is. Az együttes kiválogatja a koncepcióba illő tárgyakat, és lehetőségeihez képest azokat elszállíttatja tulajdonosaitól a helyszínekre.
A MÉLY turné január 31-én indul Miskolcon, majd sorrendben Veszprém, Békéscsaba, Szolnok, Eger, Szombathely, Győr és Pécs a helyszínek.
Vad Fruttik MÉLY turné eseményei >>>
Vad Fruttik
Kapcsolódó
35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban Cikk
1990 mámoros szilveszter estéjén összeállt nyolc kan, hogy együtt parodizálják ki a hazai és külföldi slágereket, az azóta eltelt évtizedek alatt pedig milliókat nevettetek meg koncertjeiken és a tévé képernyőjén keresztül. A zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját, ez pedig egy remek alkalom ar
Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk
Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong
Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Cikk
Kevés olyan zenekar létezik, amely 30 éves fennállását ünnepelheti, noha a legidősebb tag is csak a negyvenes évei elején jár. A Söndörgő azonban ilyen: a tagok együtt nőttek fel zenélés közben, most pedig egy őrületes 30. születésnappal, mestereikkel és tanítványaikkal közösen ünneplik a kerek év
2026 októberében újra Budapesten a World of Hans Zimmer koncertshow Cikk
2026-ban a The World of Hans Zimmer – A New Dimension című előadás ismét bejárja Európa legnagyobb arénáit, köztük az MVM Domeot is 2026. október 24-én! A műsor kurátora és producere Hans Zimmer, azonban ő nem lép fel személyesen az előadáson.
Hans Zimmer világa már számtalanszor lenyűgözött mink