Random Trip koncert a Budapest Parkban Esemény

random_trip_koncert_2018_bppark_fejlec

tavalyi lemezbemutató (is) már tökéletesen megmutatta, hogy a Random Tripnek mg a Budapest Park sem nagy falat, ennek 2018. május 31-én pedig újabb bizonyítékét kapjuk, amikor is a produkció ismét Közép-Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyének színpadáról szólal majd meg élőben!

Hirdetés

Palya Bea, Lábas Viki, Járai Márk, Szabó Balázs, Saiid vagy Sena - csak néhányan azok közül, akik mellett számos hazai és nemzetközi zenész, énekes áll majd színpadra május utolsó estéjén a Budapest Parkban Delov Jávor és DJ Q-Cee vezénylete mellett. A nemzetközi porondról érkezik Lylit is, aki korábban a Parov Stelart erősítette fantasztikus hangjával, kisugárzásával, legutóbb pedig a telt házas MÜPA-béli Random Trip koncerten csodálhattuk meg tehetségét. Ráadásul a koncert igazi megleptéskoncert lesz, ahogy Delov Jávor, a produkció megálmodója és dobosa ígéri, így biztosan felejthetetlen pillanatokat okoz majd a közönségnek…

Nagy utat járt be a Random Trip az elmúlt időszakban, hiszen fennállása 9 éve alatt egy megkerülhetetlen jelenséggé nőtte ki magát a hazai zenei színtéren: legyen szó vidéki klubról, fesztiválról, vagy akár az Akvárium Klub NagyHalljáról, a csapat mindenhol felpörgeti a hangulatot. A Budapest Parkban sem először lépnek fel, rendszerint többezer ember előtt imprózzák végig az estét, kiegészítve mostanra a tavaly megjelent Zenehíd című lemez egy-egy dalával.

Az album olyan dalfoszlányok, zenei ötletek pillanatfelvétele, melyeket mind a szokásos keddi esteken rögtönöztek össze az aktuális “egyestés zenekarok” a színpadon, míg végül pontosan 50 közreműködővel stúdióba vonultak és kibontották ezeket az ötleteket, és teljes dalokká gyúrták őket.

Közülük jónéhányhoz videóklipet is forgattak, így még szélesebb közönség ismerheti a tavaly elhunyt Fábián Julival és Wolfie-val közös Free-t, a rock’n’roll hurrikánt Kiss Tibi, Vitáris Iván és Schoblocher Barbara közreműködésével, vagy a slágerlistákat döntögető Hajolj közelt Járai Márk és Lábas Viki főszereplésével. De ott van még MC Kemon és Barabás Lőrinc közöse, a Perfect Harmony vagy a címadó Zenehíd, melyben egy komplett hiphop brigád sorakozott fel Meszka és KosziJanka éneke mellé, illetve a legfrissebb, folk és hiphop ötvözet, a Dobban, melyben Szabó Balázs, Palya Bea és Saiid visznek magukkal egy varázslatos, érzéki világba a lüktető ritmusra - és amelyet természetesen élőben is hallhat majd a közönség május 31-én, hiszen mindhárom alkotó jelen lesz a koncerten.

Rengeteg készülődés előzi meg ezt az estét, ahol fültanúi lehetünk majd ismét egy hihetetlen kémiai reakciónak a színpadon!

  • Jegyárak: 1999 / 2499 / 2999 / 3499 Ft
  • Fellépők:
    • Lylit (ex-Parov Stelar) – ének
    • Palya Bea – ének
    • Szabó Balázs – hegedű, ének
    • Saiid (Akkezdet Phiai) – rap
    • Lábas Viki (Margaret Island) – ének
    • Járai Márk (Halott Pénz) – ének
    • MC Kemon (Irie Maffia) – rap
    • Sena (Irie Maffia) – ének
    • Andrew Hefler (Kéknyúl) – ének
    • Szepesi Mátyás (Konyha, Magashegyi Underground) – gitár
    • Bata István (Sena, Fábián Juli & Zoohacker) – basszusgitár
    • Sárik Peti – billentyű
    • DJ Q-Cee (Vinyl Warriorz) – lemezjátszó, beatbox
    • Delov Jávor – dob

 

Sajtóanyag: Random Trip

Kapcsolat

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót