Roxette koncert 2025, Budapest Esemény

Roxette koncert 2025 Budapest

Hirdetés

Noha 2016-ban azt hittük, hogy végleg elbúcsúzhatunk a Roxette-től és attól, hogy élőben hallhassuk örökérvényű slágereiket, Per Gessle, a zenekar alapítója most felvette a kesztyűt, és 2025-ben a svéd szupersztár, Lena Philipsson társaságában a zenekar Roxette In Concert elnevezésű turnéjával visszatér a színpadokra. Az európai turné első állomása ráadásul Budapest lesz, november 4-én a Budapest Arénában.

A Roxette In Concert turné első etapja nemrég ért véget és hatalmas sikert aratott. A turné a dél-afrikai Fokvárosban indult egy még soha nem látott, szenzációs előadással, majd Pretoriában folytatódott és kilenc felejthetetlen koncerttel zárult Ausztráliában. Az energia elképesztő volt, ahogy a bulikon több mint 75 000 rajongó énekelte közösen a zenekar ikonikus himnuszait, ismét bebizonyítva, hogy a Roxette zenéje időtlen. Mind a közönség, mind a kritikusok ünnepelve fogadták a lenyűgöző fellépéseket. A várva várt arénaturnét egy válogatott nyári koncertsorozat előz majd meg Európa-szerte, beleértve több nagy fesztiválfellépést és négy, már teltházas svédországi koncertet.

„Lehet, hogy még csak 2025 első negyedévében járunk, de a Roxette máris az év legjobb koncertjének első számú esélyese.” - Sheldon Ang Media

„Több volt ez, mint egy koncert, ez egy emlékeztető volt arra, aminek az élő zenének lennie kell: felvillanyozó, felemelő és felejthetetlen.” – Music Festivals Australia

„A setlist a slágergyártás mesterkurzusa volt, az It Must Have Been Love című elsöprő balladától a How Do You Do! és a Joyride című energikus dalokig. A ráadásban a nosztalgia a csúcsra ért - a Spending My Time és a Listen to Your Heart hozta az érzelmeket, míg a The Look táncra perdítette a közönséget. A Queen of Rainnel zárva a Roxette bizonyította, hogy a zenéjük még ennyi év után is sokakkal rezonál”  - Newcastle Live

Öt év telt el azóta, hogy a Roxette elvesztette énekesnőjét, Marie Fredikssont rákban, gyászba borítva a családot, a barátokat és a rajongókat. Mégis, örökségük tovább él, dalaikat a mai napig játsszák és élvezik régi és új rajongóik szerte a világban.

A turné első szakasza hihetetlen élmény volt. Annyira érzelmes és erőteljes volt újra kapcsolatba lépni a rajongókkal és visszahozni a Roxette zenéjét a színpadra. A reakció valóban elsöprő volt. Marie mindig pótolhatatlan lesz, de szerencsés vagyok, hogy Lena Philipsson személyében egy csodálatos hangra és briliáns előadóra találtam. Lena első nagy slágerének társszerzője voltam 1986-ban, és ő Svédország egyik legfényesebb csillaga”. – Mondta el a turné kapcsán Per Gessle alapító frontember.

A Roxette idén ezt az impresszív show-t elviszi több európai nagyvárosba is, egy ritka lehetőséget kínálva ezzel rajongóik számára, hogy újra élőben hallhassák a dalikat – egy friss, pezsgő élő verzióban, ugyanazzal az időtlen varázslattal, amellyel a Roxette minden idők egyik legsikeresebb pop formációjává vált.

„A turné első része abszolút fantasztikus volt! Perrel dolgozni és előadni ezeket az ikonikus dalokat színtiszta öröm. Izgatott vagyok a folytatás kapcsán” – tette hozzá Lena Philipsson, a Roxette új énekesnője, svéd popsztár. Per és Lena mellett olyan régi tagok és világklassziks zenészek játszanak a zenekarral, mint Christoffer Lundquist, Magnus Börjeson, Magnus „Norpan” Eriksson, Dea Norberg, valamint a Roxette eredeti, legendás kísérői, Clarence Öfwerman és Jonas Isacsson.

Ebben a fantasztikus felállásban hallhatjuk majd a Roxette slágereit mi is november 4-én, a Budapest Arénában.

A koncertre elsőként a regisztrált Live Nation tagok válthatnak jegyet május 7-én, 10 órától, míg a teljes körű jegyértékesítés május 9-én, 10 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

  • Jegyár: 24.200 Ft-tól

  • Fellépők: Roxette, ...

  • Szervezők: Live Nation

Roxette koncert (2025, Budapest) jegyek >>>

 

Live Nation

Kapcsolat

Kapcsolódó

grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény

grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás