Seafret koncert 2019, Budapest Esemény

Hirdetés

A Seafret Jack Sedman és Harry Draper duója. A két brit srác egy open mic esten találkozott és annyira kedvelték egymás produkcióját, hogy végül közös zenélésbe kezdtek. Nevüket az északi-tenger ihlette, amihez mindketten közel éltek és ez a természetesség jellemző a zenéjükre és cselekedeteikre is: a két srác azután, hogy bejárták a világot, Londonba költöztek és egy major kiadónál megjelentették debütáló, Tell Me It’s Real c. lemezüket, most azonban visszaköltöztek szülővárosukba, Bridlingtonba és ismét a saját kezükbe vették az irányítást és a saját útjukon haladhassanak tovább. Az eddig megélt tapasztalatok azonban Jack szerint mind szükségesek voltak ahhoz, hogy most ezekkel az élményekkel a zsebükben, nyugodtan vágjanak neki új lemezüknek.

„A dalaink természetesen fejlődnek” – mondja Harry - „és mind meglehetősen különböző. Többféle stílusú zene is megjelenik a számokban, amiken dolgozunk – a rocktól kezdve, több elektronikus hangig és erősebb samplingekig.” Nemcsak a zenében érhető tetten a változás, hanem a zenekar hozzáállásában is. A Seafret most sokkal nyugodtabb és még eltökéltebb, mint valaha. „Az első albumot a költözés és az otthon hiánya ihlette. De most visszatértünk és ez az album teljesen különböző lesz, ahogy a dallamok is sokkal változatosabbak és izgalmasabbak.” A zenekar hazatérése óta sorra gyártja új dalait, szeptemberben megjelent Monsters c. EP-jüket pedig ígéretük szerint hamarosan egy egész lemez követi, melyet február 10-én élőben is megismerhetünk a zenekar első budapesti koncertjén, a Dürer Kertben.

  • Jegyárak: 2000 / 2500 Ft

  • Fellépők: Seafret, Rosborough

  • Szervező: New Beat, Dürer Kert

 

Seafret koncert jegyelővétel >>>

 

- New Beat -

Kapcsolat

Kapcsolódó

John Maus koncert 2025, Budapest Esemény

John Maus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 09
John Maust kísérleti zenéje miatt gyakran nevezik retro-futuristának, dalai moziszerű, furcsa látomások. A különös zenészt legutóbb tavaly hallhattuk az A38-on, most azonban a rajongók nagy örömére szeptember 9-én az Akvárium Klubba is elhozza különös dallamait. John Maus egy igazán rejtélyes zen

Robbie Williams koncert 2025, Budapest [vendég: Lottery Winners] Esemény

Robbie Williams koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 12
Robbie Williams ma bejelentette 2025-ös, várva várt turnéját, amelynek keretében a globális ikon jövő nyáron az Egyesült Királyság, Írország és Európa városaiban lép fel. A Robbie Williams Live 2025 turné Budapestet is érinti, a brit popsztár legnagyobb slágereit és a Better Man című film dalait 2

Öböl X Reflektor 2025: Mogwai, Co Lee, ... Esemény

Öböl X Reflektor 2025 dátum

2025 Sep 12
A Reflektror 2025-ben még szorosabbra fűzi a kötelékeit a Dürer Kerttel és a Budaparttal közös Öbölkoncert koncepciójukat keresztezik a rendezvény szellemiségével szeptember 12-13. között. A mini fesztivál szombati napján első magyarországi koncertjére érkezik az idén 30 éves skót posztrock legen

Go-Jo koncert 2025, Budapest Esemény

Go-Jo koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 19
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man cí