budapest_park_logo

Simple Plan koncert a Budapest Parkban Budapest Park, Budapest

simpleplan_head

Igazi pop-punk Kánaán lesz idén nyár elején, hiszen a Good Charlotte, a Green Day koncert mellett június 13-án egy lendületes Simple Plan bulit is betervezhetünk a Budapest Parkba. Ráadásul a kanadai bagázs mellé olyan zenekarok csatlakoznak, mint az amerikai Four Year Strong és brit földről a Mallory Knox és a Milestones.

Hirdetés

Kanada már jó ideje szállítja Európába is a menőbbnél menőbb zenéket – erre egy remek példa a 2000-es évek elején robbanásszerűen betört pop-punk zenekar, a Simple Plan. A csapat nem véletlenül vívta ki magának hamar a közönség szeretetét, hiszen egy egészen egyedi, dallamos pop-ízzel keverték a klasszikus punk energiákat.

A világsiker felé már legelső lemezükkel elindultak, a No Pads, No Helmets….Just Balls című lemez pedig idén lesz 15 éves, így minden adott, hogy az ötösfogat újra turnézni induljon, hogy közönségével együtt ünnepelhesse az évfordulót. A mára-már legendás státuszba emelkedett lemezen olyan slágerek vannak, mint az I’m Just A Kid, az I’d Do Anything, az Addicted vagy a Perfect és amelyekkel nemcsak hazájukban, de a világ számos pontján értek el többszörös platinaminősítést. A születésnapi turnén így ismét élőben hallhatjuk a karrierjüket elindító albumot, méghozzá az elejétől a végéig!

Rajongókból pedig akad elég, nem is kevés, hiszen az album a világ számos országában ért el többszörös platinaminősítést, a zenekar élete pedig egycsapásra megváltozott. A srácok tavaly jelentkeztek utoljára albummal, a Taking One for the Team pedig remekül bizonyította, hogy lassan két évtized elteltével is ott van bennük az utánozhatatlan, nyers energia.

A Simple Plan előtt az amerikai Four Year Strong, a brit Mallory Knox és a szintén brit Milestones játszik. A Four Year Strong jubileumi, 10 éves turnéjával és feszes pop-punk dalaival indul Európa hódító körútjára. A banda igen aktív, az egy évtized alatt öt lemezzel büszkélkedhetnek és népes rajongótáborral. A Cambridge-ből érkező Mallory Knox 2013-ban debütált Signals című lemezével, mely egyből szép helyen nyitott a brit lemezlistákon, csakúgy, mint az azt követő Asymmetry, amely már a 16. helyig kúszott fel. Annyi biztos, a banda nem fukarkodik az erőteljes gitárfutamokkal, vadonat új, Wired című lemezüket pedig június 13-án élőben is hallhatjuk a Budapest Park színpadán.

 

Simple Plan koncert jegyelővétel

 

Bevezető: Fesztiválok Városa
Sajtóanyag: Budapest Park

 

Kapcsolat

  • Simple Plan koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Jun 13 17:00
    Vége:
    2017 Jun 13 23:00
    Budapest Park:
    Budapest ,
    Soroksári út 60 ,
    1095 ,

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót