Sodom, Exodus, Death Angel és Suicidal Angels koncert a Barba Negrában Esemény

sodom_koncert_2018_barba_negra_fejlec

A tavalyi év sikerén felbuzdulva idén újra útnak indul az MTV Headbanger’s Ball Tour, ráadásul a 80-as évek ikonikus TV műsorának égisze alatt ezúttal a Sodom, a Death Angel és a Suicidal Angels zenekarok szállnak be együtt a turnébuszba. A budapesti állomás december 2-án lesz a Barba Negra-ban.

Hirdetés

A Tom Angelripper vezette Ruhr-area thrash legenda SODOM felállásában nemrégiben komoly változások történtek: visszatért a zenekar soraiba az a Frank Blackfire, akinek játékát a stílus egyik legmeghatározóbb alapművén, az Agent Orange-on, valamint az ezt megelőző Persecution Mania lemezeken hallhattuk, emellett a szintén teuton thrash nagyágyú Kreator is tagságában tudhatta a ‘90-es években. A dobok mögött az Asphyx-ből ismert Husky ül, és az eddig megszokottaktól eltérően a banda egy másodgitárossal is gyarapodott Yorck Segatz személyében.

Tom Angelripper a kétgitáros felállás szükségszerűségéről: "Élőben egyszerűen több lehetőséget nyújt, ha két gitáros van a bandában, így végre olyan dalokat is a programba tehetünk, amelyeket trióban nem tudunk volna jól megszólaltatni.” A Sodom első koncertjét az új felállással, old-school programmal (melyre itthon is számíthatunk) az idei Rock Hard fesztiválon adta, mely teljes egészében megtekinthető.

Bár Magyarországon nemrég tették tiszteletüket - legutóbb július 4-én léptek fel a Dürer kertben - máris visszatér hozzánk a kaliforniai thrash legenda. Az EXODUS 1979-ben kezdte meg útját, és bár több esemény törte meg pályafutásukat - az 1994-es és 1998-as 3-3 évre történt feloszlás, Paul Baloff énekes halála -, a zenekar legutóbbi feltámadása óta már 17 éve töretlenül aktív. Jelenleg 11. stúdióalbumukon dolgoznak, a 2014-es “Blood In, Blood Out” utódja többszöri eltolódás után úgy néz ki, jövőre várható.

A bay area thrasher DEATH ANGEL tavaly novemberben mutatta be a “The Evil Divide” című friss nagylemezét a Testament vendégeként, most majdnem hajszálpontosan egy évvel később, hosszabb játékidővel térnek vissza a Barba Negra falai közé.

A felsorolás legfiatalabb formációja a görög underground-bajnok SUICIDAL ANGELS, akik sűrűn visszatérő vendégek itthon, nemrég a Satyricon előzenekaraként találkozhatott velük a magyar közönség. 

  • Jegyárak: 5999 / 6999 / 7999 / 9999 Ft
  • Fellépők: Sodom, Exodus, Death Angel, Suicidal Angels
  • Szervező: Hammer Concerts

 

Sajtóanyag: Hammer Concerts

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze