Somló Cirqsz 2017 Akvárium Klub, Budapest

Életművének legmarkánsabb darabjait csokorba kötve, egy nagyszabású koncerttel emlékeznek meg barátok, kollégák, pályatársak a tavaly elhunyt Somló Tamásról, aki most töltené be 70. életévét. A Szigetes felvezető után a „Somló Cirqsz" november 26-án, és nagy érdeklődésre való tekintettel november 27-én is, egy még nagyobb szabású eseménnyel várja a nagyérdeműt, az Akvárium Klub NagyHalljába, ahol most az LGT tagjai is színpadra állnak többek között olyan művészek mellett, mint Charlie, Tóth Gabi és Tóth Vera és Kama.

Hirdetés

A tavaly elhunyt Somló Tamás november végén ünnepelné 70. születésnapját.  Gyermekei méltó módon tisztelegnek édesapjuk előtt, így az általuk megszervezett műsorban nagyon színes a fellépői paletta: régi pályatársak, barátok és fiatal zenészek előadásában hallhatjuk Somló emblematikus szerzeményeit egy 19 fős bigband közreműködésével.

„Óriási megtiszteltetés hogy olyan neves művészek mondtak igent a megkeresésünkre, mint Presser Gábor, Charlie, Geszti Péter vagy Frenreisz Károly. Emellett velünk lesz a fiatalabb generáció több neves zenésze is (például Kama a MaryPopkisből, Vitáris Iván az Ivan&The Parazolból), akik azt bizonyítják, hogy Somló Tamás munkássága generációkon átívelő volt. A ’Nem adom fel’, az ’Álomarcú lány’ vagy az ’Annyi mindent nem szerettem még’ című slágerek – a teljesség igénye nélkül- szerintünk hallhatatlanok, így bízunk benne, hogy Apu fentről mosolyog és együtt ünnepel majd velünk 26-án és 27-én is” – mondta Somló Dani.

A koncertet egy különleges kiállítással fűszerezik meg a szervezők, amely Somló Tamás teljes életútjába enged betekintést.

A Somló Cirqsz fellépői:

  • Presser Gábor, Solti János, Karácsony János (LGT)
  • Charlie
  • Animal Cannibals
  • Geszti Péter
  • Dés László
  • Tóth Vera
  • Tóth Gabi
  • Frenreisz Károly
  • Zorán (csak 11.26-án)
  • Gerendás Péter
  • Czutor Zoltán
  • Vitáris Iván (Ivan & The Parazol)
  • Fatima
  • Kama (Mary Popkids)
  • Blahalouisana: Schoblocher Barbara, Jancsó Gábor, Pénzes Máté
  • Roy és Ádám + Köves Miklós Pinyó (Piramis)
  • Bornai Tibor
  • Bródy János (csak 11.26-án)
  • Somló Dávid
  • Somló Pali
  • Somló Lily
  • Somló Dani
  • Közreműködik: Modern Art Orchestra
  • Rendező: Novák Péter
  • Látvány, vetítés: Besnyő Dániel

Jegyárak: 4500 / 5500 Ft


További részletek és jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: Somló Cirqsz 

Kapcsolat

  • első koncert:
    Kezdete:
    2017 Nov 26 20:00
    Vége:
    2017 Nov 26 23:00
    második koncert:
    Kezdete:
    2017 Nov 27 20:00
    Vége:
    2017 Nov 27 23:00
    Akvárium Klub:
    Budapest ,
    Erzsébet tér 19 ,
    1051 ,

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót