Soviet Soviet koncert a Dürer Kertben 2017.12.11, Dürer Kert, Budapest
Az olasz Soviet Soviet 2017. december 11-én vezet el minket az Endelss című albumának zenei világába, bő kézzel osztogatva a 80-as évek darkos new wave hangulatával és az őszinte garázsrock karcosságával átszőtt poszt-punkot a Dürer Kertbe érkezők hallójárataiba!
Hirdetés
A Soviet Soviet 2008-ban alakult az Adria-parti Pesaroban, de már a következő évben sikerült hírnevet szerezniük maréknyi saját kiadású dalaikkal és a folyamatos turnézással, közvetlen és éles előadásmódjukkal, majd több megjelenés után 2013-ban a Felte kiadó becsábította őket egy rendes stúdióba, hogy elkészítsék Fate című lemezüket.
A triót leggyakrabban a Joy Divison vagy a korai The Horrors zenéjéhez szeretik hasonlítani, de új albumuk, az erőteljesebb elektronikával megszórt Endless kapcsán akár a Placebo is eszünkbe juthat.
A tavaly év végén megjelent Endless dalainak nagy részét turné során írták, ezek az élő energiák az új számokban is tetten érhetők, a masszív dob-gitár-basszus vonalhoz pedig szinti hangzás is társult, még atmoszferikusabbá téve sodró zenéjüket. A kritikusok szerint a csapat most találta meg igazi hangját és teljesedett ki a muzsikájuk, aminek december 11-én mi is tanúi lehetünk a Dürer Kertben.
- Jegyárak: 2000 / 2500 Ft
- Fellépők: Soviet Soviet, ...
- Esemény, hírek: Soviet Soviet koncert
- Szervező: New Beat
Soviet Soviet koncert jegyelővétel >>>
Sajtóanyag: New Beat
Kapcsolat
-
Soviet Soviet koncert 2017 időpont:
Kezdete:2017 Dec 11 20:00Vége:2017 Dec 11 23:00
Budapest ,
Ajtósi Dürer sor 19-21 ,
1146 ,
Kapcsolódó
Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény
Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)
Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény
Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum
Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény
Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum
Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény
Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum