Stu Larsen koncert a Dürer Kertben 2017.10.19, Dürer kert, Budapest

stu_larsen_koncert_2017_durer_fejlec

Stu Larsen évek óta a bőröndjéből él. Az ausztrál zenész egy nap maga mögött hagyta hazáját, most ugyanúgy otthon érzi magát Ausztráliában, Spanyolországban, Japánban vagy bárhol a világon, ahol vele van a gitárja.

A vándor élet pedig tele van inspirációkkal - erről tanúskodnak Stu Larsen dalai is. Első, Vagabond című nagylemeze 2014-ben jelent meg, a nagyszabású, nemzetközi lemezbemutató turnéjával pedig hamar kivívta a közönség és a szakma szeretetét. Stu Larsent gyakran emlegetik Passengerrel együtt, a két tehetséges utazó, dalszerző pedig egymásra is talált, több dalt is jegyeznek közösen.

Hirdetés


Új, Resolute című albuma július 21-én érkezik. A lemezhez dalai is a világ legkülönfélébb pontjain öltöttek testet: egy skót kunyhóban, egy spanyol apartmanban vagy éppen egy öreg katonai bunkerben még Ausztráliában. Ki tudja, talán első budapesti látogatásán is felizzik benne egy új ötlet... addig is töltődjetek fel léleksimogató dalaival és találkozzunk október 19-én a Dürer Kertben.

 

Stu Larsen koncert 2017 jegyelővétel >>>

 

Stöveg: New Beat

Kapcsolat

  • Stu Larsen koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Oct 19 20:00
    Vége:
    2017 Oct 19 23:00
    Dürer Kert:
    Budapest ,
    Ajtósi Dürer sor 19 ,
    1146 ,

Kapcsolódó

Aréna Retro Party 2022: Boney M, Bad Boys Blue, Eruption, Gazebo, ... Esemény

Aréna Retro Party 2022 dátum

2022 Oct 08
2022. október 8-án egy Magyarországon soha nem volt show-ra kerül sor. Az Aréna Retro Party 3. kiadásának színpadán ezúttal is olyan külföldi előadók fognak fellépni akiknek a ’80-as években a slágereik meghatározták a fiatalok szórakozását. Élőben újra átélhetjük ezeket a számokat a Budapest Arén

Moonspell + My Dying Bride koncert 2022, Budapest [Ultima Ratio Fest 2022] Esemény

Ultima Ratio Fest 2022 dátum

2022 Oct 10
Ha minden jól megy, 2022-ben olyan nemzetközi koncert-kárpótlásokat kapunk a Barba Negrában, hogy egyszerűbb lesz a klubba költözni, mint odajárni! Ennek jegyében véshetjük be az október 10-i estét is, amikor egy éjszaka alatt, az Ultima Ratio Fest 2022 égisze alatt támadja be a közönséget a Moosp

José González koncert 2022, Budapest Esemény

José González koncert 2022, Budapest dátum

2022 Oct 12
Ha egy igazán különleges koncertre vágysz, találkozzunk 2022. október 12-én az Akvárium Klubban! José González számára a ‘Heartbeats’ című dal hozta meg a világsikert, azóta pedig a 21. század egyik legtehetségesebb művészeként tartják őt számon. 2017-ben már bizonyította az Akvárium Klubban, hog

KALEO koncert 2022, Budapest [vendég: Belle MT] Esemény

KALEO koncert 2022, Budapest dátum

2022 Oct 13
2022 őszén visszatér Budapestre az izlandi KALEO! A zenekar legutóbbi albumát bemutató ’Fight or Flight’ világkörüli turné végül tavasszal indul, és egy budapesti koncertet is tartalmaz 2022. október 13-án a Barba Negrában. Az óriási sikereket elért 2016-os A/B című bemutatkozó albuma megjelenése