Studio 5 szerzői est a Zeneakadémián Esemény

A tavalyi nagysikerű bemutatkozó koncertjük után új szerzői esttel jelentkeznek a Studio 5  zeneszerzőcsoport tagjai február 23-án a Zeneakadémián. Ezúttal vonósokra írt műveik csendülnek majd fel, melyek közül három kompozíciónak ez alkalommal lesz az ősbemutatója. A koncerten a megszokottól eltérően a zene kap képi aláfestést, minden egyes műnél a muzsika hangulatára improvizált videó vetítést is láthat majd a közönség.  

Hirdetés

Bella Máté, Kutrik Bence, Solti Árpád, Varga Judit és Virágh András Gábor annak a Ligeti György és Kurtág György nevével fémjelzett zenei tradíciónak az örökösei, mely Bartók Béla, Kodály Zoltán és Dohnányi Ernő után nemzetközi szintre emelte a kortárs magyar zenét.

A Studio 5 szerzőinek célja, hogy ebből a hagyományból kiindulva olyan új zenei hangversenyeket hozzanak létre, melyek magas művészi színvonalon képeznek hidat tradíció és innováció, patina és progresszió között. Zenei szerepüket újrafogalmazva az alkotók arra törekszenek, hogy közelebb hozzák a kortárs zenét a fiatalabb közönséghez és minél többek számára tegyék élménnyé az általuk képviselt új zenei hangokat. Bár a Studio 5 komponistái kivétel nélkül külföldön is végeztek zenei tanulmányokat, mindannyian a Zeneakadémiát tartják alma materüknek. Számos hazai és nemzetközi díjjal büszkélkedhetnek, és többen közülük a Zeneakadémia oktatójaként is ismertek.

Új zenei estjüknek a kiváló akusztikájú Solti Terem ad otthont, melyen a tavalyi évhez hasonlóan a fiatal generáció legtehetségesebb zenészei lépnek színpadra.

A STUDIO 5 felkérésére készül egy ambient jellegű videó. Az alkotók Révész László László képzőművész és munkatársa Volkan Mengii török komputer művész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vendéghallgatója. Fontos megemlíteni, hogy a zene és a kép viszonya a megszokott hierarchia fordítottja: ezen a koncerten a zene kerül előtérbe, melyet a videók kísérnek majd.

Műsor:

  • Varga Judit: Black and White
  • Solti Árpád: Concertino (vonósokra és szóló timpanira)
  • Kutrik Bence: Emojik
  • Virágh András Gábor: Genesys
  • Bella Máté: Lethe

Közreműködik:

  • Chiao-Hua Chang (erhu – kínai hegedű)
  • Anima Musicae Kamarazenekar (művészeti vezető: G. Horváth László)
  • Palotás Gábor (timpani)

Vezényel: Dobszay Péter

 

Sajtóanyag: Zeneakadémia

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2018 Feb 23 19:00
    Vége:
    2018 Feb 23 22:00
    Zeneakadémia:
    Budapest ,
    Liszt Ferenc tér 8 ,
    1061 ,

Kapcsolódó

TesseracT koncert 2024, Budapest Esemény

TesseracT koncert 2024, Budapest dátum

2024 Feb 04
2024. február 4-én Budapestre is lehozza új lemezét a Tesseract! 5 évvel a Sonder album megjelenése után 2023. szeptember 15-én érkezik a TesseracT ötödik albuma, a ‘War Of Being’ a Kscope kiadó gondozásában. Természetesen az új anyag megfelelő prezentálásáról is gondoskodik az angol progresszív

Slaughter to Prevail koncert 2024, Budapest [infó, jegyek] Esemény

Slaughter to Prevail koncert 2024, Budapest dátum

2024 Jan 28
Nyilván még lövésünk sincs, melyik lesz végül 2024 legbrutálisabb koncertje, de hogy az egykori orosz-brit, már jelenleg floridai Slaughter to Prevail január 28-i Barba Negra-pusztítása ott lesz a dobogón, az olyan biztos, mint a gravitáció a Földön. A Jack Simmons gitáros által 2014-ben életre h

Alessandra koncert 2024, Budapest Esemény

Alessandra koncert 2024, Budapest dátum

2024 Feb 04
A csupán 20 éves Alessandra eddig csak egy kislemezt jelentetett meg, de máris Lizzóhoz és Ariana Grande-hoz hasonlítják tehetsége és kisugárzása miatt. A félig norvég, félig olasz származású énekesnő debütáló dalát TikTokon már 250 millióan látták, ez a szám pedig várhatóan sokszorosára fog nőni,

Abbath koncert 2024, Budapest [vendég: Toxic Holocaust, Hellripper] Esemény

Abbath koncert 2024, Budapest dátum

2024 Feb 04
A legendás ABBATH mester újra turnéra indul, így Budapestre is visszatér február 4-én! A Dread Reaver turné a legutóbbi lemez címét viseli, de az Immortal alapító énekes és csapata természetesen a régi klasszikusokat is elhozza majd. A turné állandó vendégei: a Joel Grind vezette oregoni, thrashe