sunset_band_logo

Sunset lemezbemutató a Dürer Kertben! Dürer Kert, Budapest

sunset_lemezbemutato_fejlec

A budapesti SUNSET zenekar első nagylemeze március 2-án jelent meg We are Eternity címmel a március HammerWorld magazin mellékleteként. Az album bemutató koncertje sem várat magára sokáig, a rajongók most szombaton este, a Dürer kertben bulizhatják végig a korongon szereplő új dalokat, és természetesen néhány régebbi slágert is. A zenekar a Mirror és a Godknows társaságában mutatja be az új anyagot.

Hirdetés

A SUNSET zenekar történetének leghosszabb és leglátványosabb koncertjét ígéri első nagylemezének megjelenése alkalmából most szombaton, a Dürer Kertben, a Room 041-ben. A bandát az underground közönség már régóta ismerheti, hiszen több kislemezük is megjelent, a Szívroham, az Önfogságban, vagy éppen a Spirális hanyatlás című dalok is sok rajongót szereztek nekik. Emellett rendszeresen koncerteznek az országon belül, és a határokon túl is, a nagylemez azonban eddig váratott magára. Most azonban megérkezett, és tíz DIY módon készült dallal örvendezteti meg a közönséget – vagyis a keverésen kívül minden stúdiómunkálat a zenekar tagjainak a keze munkája. Az album már Spotify-on, Deezeren, és Youtube-on is elérhető, így a koncertre érkezők már együtt énekelhetik a dalokat a zenekarral.

„Rettenetesen büszkék vagyunk a lemezre. Minden viszontagság – amiből jutott bőven – ellenére a végeredmény pontosan annyira lett jó, mint amennyi munkát belefektettünk. A lemez címét az első kiadott dalunk szövegéből kölcsönöztük: Mi vagyunk az öröklét. A „Mi” nem a zenekart jelenti, hanem mindenkit körülöttünk, akik inspiráltak, akik befolyással voltak az életünkre, így a zenénkre, szövegeinkre is. Ők voltak a színek, mi az ecset és a We Are Eternity a vászon.” – mondta el Hámori Dávid, a zenekar dobosa.

Az est nyitózenekara a főleg ex-Stylix tagokból verbuválódott Mirror, ők itt mutatják majd be a február végén megjelent kislemezüket, és egyben ez lesz a formáció első, bemutatkozó koncertje is. Őket a nagyjából másfél éve alakult Godknows követi majd, akik érett, néhol grunge-os, mégis modern Growing című ep-jük anyagával érkeznek a Dürer Kertbe, ahova a jegyet elővételben megvásárlók 1 000 forintért, a helyszínen beszerzők pedig 1 500 forintért juthatnak majd be. A koncertről további információk a Facebook-on találhatók, érdemes ott is követni a fejleményeket, mivel bármelyik zenekar előállhat valamilyen last minute nyereményjátékkal a szombati buli előtt…

Jegyek még korlátozott számban kaphatóak a helyszínen és az alábbi linken: 

 

Sunset lemezbemutató koncert jegyelővétel >>>

 

Sunset infók, hírek: 

 

Sajtóanyag: Edge Records

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2017 Mar 18 20:00
    Vége:
    2017 Mar 18 23:00
    Dürer Kert:
    Budapest ,
    Ajtósi Dürer sor 19 ,
    1146 ,

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze