Tender lemezbemutató koncert a Dürer Kertben Esemény

tender_koncert_2018_fejlec

A Tender fátyolos hálószoba popja mindenféle rózsaszín köd nélkül beszél a kapcsolatokról és arról, hogy végtére is mind saját addikcióink rabjai vagyunk. A lakótársak hálószoba projektjeként indult duó barkács kislemezeikkel milliós eléréseket produkáltak már Spotifyon és Soundcloudon, nemrég pedig megjelentették Modern Addiction c. lemezüket is, melyet egy mérgező kapcsolat ihletett. A Tender április 30-án tart párterápiát a Dürer Kertben.

Miután megunták, hogy a pályatársaik mindent túlszerveztek, két lakótárs, James Cullen és Dan Cobb 2015-ben megalapította a Tendert, hogy megkérdőjelezzenek minden korábbi berögződést az érthető pop zenével kapcsolatban. Kiadtak egy maroknyi otthon felvett számot, melyek közül az Armour pár órával a megjelenés után egyből Reddit főoldalán landolt. Első slágerüket pár évvel később három EP és milliós Spotify és Soundcloud lejátszások követték, tavaly pedig megjelent első nagylemezük is, a Modern Addiction. A lemezt hallgatni olyan, mint egy katarzis: az orgazmustól, a szakításig és a csendig, a lemez egy olyan kapcsolatot jár végig, amely a kezdeti lángolás után összetört, de végül sikerül meggyógyítani.

Hirdetés

A londoni duó debütáló anyaga érdekes képet fest a vágyakról és a szeretet megőrzéséről, rózsaszín szemüveg nélkül beszél intimitásról finom, elektronikával átszőtt pop zenéjükön keresztül.

  • Jegyár: 1500 / 2000 Ft
  • Fellépők: Tender
  • Szervező: New Beat, Ígéretes titánok, Dürer Kert

 

Sajtóanyag: New Beat

Kapcsolat

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót