Terence Blanchard E-Collective dupla koncert Budapesten Esemény

Hirdetés

November 21-én a Budapest Jazz Clubban lép fel az az öttagú Terence Blanchard E-Collective, hogy megismételje két évvel ezelőtti emlékezetes koncertjét. A formáció ezen az estén nemcsak a 2015-ben hangos sikert arató Breathless korongról játszik, hiszen idén Live címmel egy új lemezük is megjelent, mely hét vadiúj dalt tartalmaz. A november 21-i koncert így egyben ennek az anyagnak az első hazai bemutatója.

Terence Blanchard az egyik legjelentősebb élő jazz trombitás, aki a '80-as években a Lionel Hamtpon Orchestrában, majd a sokak által mai napig jazz-etalonnak számító Art Blakey Jazz Messengerben kezdte pályafutását. A '80-as évek önmagában talán nem is hangzik izgalmasan, hacsak nem vesszük figyelembe, hogy Blanchard elõbbi zenekar esetén középiskolás korában, utóbbi formációban pedig húsz évesen kezdte meg működését. A lehető legmagasabb fokon lévõ ugródeszkáról elrugaszkodva később a frenetikus Donald Harrisonnal alapították meg szerényen, saját magukról elnevezett zenekarukat, majd nem sokkal késõbb szóló karrierbe kezdett. Zeneszerzői munkásságát számos saját szerzemény mellett több filmzene is meghatározza. Pályája során a kritikusok állandó ünneplése által övezve több mint harminc koronggal ajándékozta meg rajongóit. Albumain a legnagyobb nevek működtek közre. 2005-ös, két Grammy-díjra is jelölt Flow című lemezének Herbie Hancock volt a producere.

2005-ben McCoy Tyner, Gary Bartz, Christian McBride és Lewis Nash társaságában elnyerte a legjobb instrumentális albumnak járó Grammy-díjat, Tyner Illuminations címû lemezével. A különböző, főként a straight-ahead és hard-bop stílusokban tett sikeres látogatások után legutóbbi, Blue Note Records-nál megjelent Breathless címû albumát, a groove-os, funk-os, RnB-s E-Collective formációjával rögzítette. A Grammy-díjas trombitás egy interjúja során mikor rendkívüli, filmzenékkel szerzett sikereirõl faggatták árulta el, hogy számára a legnagyobb örömet minden elismerés, díj vagy akár stadionnyi tömeg elõtti fellépés ellenére is a klubkoncertek jelentik. 

Terence Blanchard E-Collective 

  • Terence Blanchard – trombita
  • Charles Altura – gitár
  • Fabian Almazan – zongora
  • David Ginyard, Jr. – basszusgitár
  • Oscar Seaton – dob

Jegyár: 6900 Ft

Terence Blanchard E-Collective koncert jegyelővétel >>>

 

- BJC -

 

 

 

Kapcsolat

  • Terence Blanchard E-Collective dupla koncert 2018, időpont:
    Kezdete:
    2018 Nov 21 19:00
    Vége:
    2018 Nov 21 23:00
    Budapest Jazz Club:
    Budapest ,
    Hollán Ernő u. 7 ,
    1136 ,

Kapcsolódó

John Maus koncert 2025, Budapest Esemény

John Maus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 09
John Maust kísérleti zenéje miatt gyakran nevezik retro-futuristának, dalai moziszerű, furcsa látomások. A különös zenészt legutóbb tavaly hallhattuk az A38-on, most azonban a rajongók nagy örömére szeptember 9-én az Akvárium Klubba is elhozza különös dallamait. John Maus egy igazán rejtélyes zen

Robbie Williams koncert 2025, Budapest [vendég: Lottery Winners] Esemény

Robbie Williams koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 12
Robbie Williams ma bejelentette 2025-ös, várva várt turnéját, amelynek keretében a globális ikon jövő nyáron az Egyesült Királyság, Írország és Európa városaiban lép fel. A Robbie Williams Live 2025 turné Budapestet is érinti, a brit popsztár legnagyobb slágereit és a Better Man című film dalait 2

Öböl X Reflektor 2025: Mogwai, Co Lee, ... Esemény

Öböl X Reflektor 2025 dátum

2025 Sep 12
A Reflektror 2025-ben még szorosabbra fűzi a kötelékeit a Dürer Kerttel és a Budaparttal közös Öbölkoncert koncepciójukat keresztezik a rendezvény szellemiségével szeptember 12-13. között. A mini fesztivál szombati napján első magyarországi koncertjére érkezik az idén 30 éves skót posztrock legen

Go-Jo koncert 2025, Budapest Esemény

Go-Jo koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 19
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man cí