The KVB koncert a Dürer Kertben Esemény

the_kvb_koncert_2018_fejlec

A The KVB hatodik, Only Now Forever c. új lemezével nyit új fejezetet sötét elektronikus merengésében. A poszt-punk, szinti duó november 20-án, M!R!M társaságában hozza el a borongósabb, mégis abszolút lábmozdító dalait a Dürer Kertbe.

Hirdetés

 A The KVB 2010-ben Klaus Von Barrel (azaz Nick Wood) szólóprodukciójaként indult Londonban, egy évvel később pedig Kat Day csatlakozásával vált teljessé a formáció. Most, legutóbbi lemezük az Of Desire intenzív turnéja után ismét stúdióba vonultak szintetizátoraikkal, gitárjukkal és az összes bennük lévő ideges fesztültséggel, ami végül háborgó és eufórikus kórusként szabadult fel bennük. Az októberben megjelent Only Now Forever az azt felvezető Above Us vonalán világosabb és erőteljesebb, mint valaha, jól reprezentálja a zenekar fejlődő képességét, hogy hangos utazásokat varázsoljanak zenéjükkel, ugyanakkor megőrzik a The KVB-re jellemző hangulatot. Természetesen az új anyagot is megturnéztatják, az állomások közül pedig Budapesten sem marad ki, így aki táncos, mégis magába mélyedő zenét keres térjen be november 20-án a Dürer Kertbe. A duó előtt a M!R!M lép fel.

  • Jegyárak: 2500 / 3000 Ft
  • Fellépők: The KVB
  • Szervező: New Beat, Dürer Kert

 

Forrás: New Beat

Kapcsolat

Kapcsolódó

Robbie Williams koncert 2025, Budapest [vendég: Lottery Winners] Esemény

Robbie Williams koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 12
Robbie Williams ma bejelentette 2025-ös, várva várt turnéját, amelynek keretében a globális ikon jövő nyáron az Egyesült Királyság, Írország és Európa városaiban lép fel. A Robbie Williams Live 2025 turné Budapestet is érinti, a brit popsztár legnagyobb slágereit és a Better Man című film dalait 2

Öböl X Reflektor 2025: Mogwai, Co Lee, ... Esemény

Öböl X Reflektor 2025 dátum

2025 Sep 12
A Reflektror 2025-ben még szorosabbra fűzi a kötelékeit a Dürer Kerttel és a Budaparttal közös Öbölkoncert koncepciójukat keresztezik a rendezvény szellemiségével szeptember 12-13. között. A mini fesztivál szombati napján első magyarországi koncertjére érkezik az idén 30 éves skót posztrock legen

Go-Jo koncert 2025, Budapest Esemény

Go-Jo koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 19
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man cí

Chase & Status dj set 2025, Budapest Park [vendég: Hybrid Minds, Spor, Kara] Esemény

Chase & Status dj set 2025, Budapest Park dátum

2025 Sep 20
A brit elektronikus zene egyik legsikeresebb és legmeghatározóbb duója, a Chase & Status szeptember 20-án végre a Budapest Parkban! Saul Milton és Will Kennard több mint két évtizede mozgatórugói a drum and bass színtérnek – zenéjük hatása messze túlmutat az undergroundon, miközben mindvégig