Tim Ries-Oláh Kálmán Quartet koncert a BJC-ben Esemény

tim_rites_quartet_koncert_2018_budapest_fejlec

Tim Ries nevét legtöbben a Rolling Stones-ból ismerik, ám az elmúlt évtizedekben főként a jazz zenére összpontosít. Világszerte koncertezik, és ahogy nyilatkozta, Magyarország a második otthona. Szólistaként közreműküdött az East Gipsy Band, a Balázs Elemér Group és a Trio Midnight koncertjein.

Hirdetés

Az amerikai jazz szaxofonos két világkörüli turnéján kísérte a Rolling Stones-t, de olyan kiváló zenészekkel is játszott már együtt, mint John Patittuci, Brian Blade, Red Garland, Bill Frisell, Paul Simon, Lyle Lovett, Stevie Wonder, a Blood, Sweat and Tears vagy David Lee Roth.

Tim Ries először 1999-ben vett részt a Rolling Stones amerikai turnéján; szaxofonon és billentyűs hangszereken játszott. Ezt követően fogalmazódott meg benne, hogy a Stones dalait feldolgozva jazz albumot készítsen. Az ötlet annyira megtetszett Keith Richards-nak, Ronnie Woodnak és Charlie Watts-nak, hogy maguk is játszottak az albumon, amely végül 2006-ban jelent meg, Tim Ries - The Rolling Stones Project címmel. A lemezen olyan nevek működtek még közre, mint John Scofield, Sheryl Crow, Darryl Jones vagy Norah Jones.

Ries tavaly egy újabb Roling Stones feldolgozáslemezt jelentetett meg Music of the Rolling Stones címmel. Az est sztárja  eddig öt jazz korongot adott ki szólóban, és több mint száz dalt szerzett.

Az 1970-es születésû zongorista-zeneszerzõ, Oláh Kálmán a világ kortárs zenei életének egyik legeredetibb alkotója és legkitûnõbb elõadómûvésze. Szólistaként és saját triójával, az 1990-ben alakult Trio Midnight-tal jelentõs nemzetközi sikereket aratott és arat. A Liszt-díjas mûvész zongoristaként és zeneszerzõként is a mûfajokon átívelõ sokszínûségben hisz: a szokványos dallam-kíséret páros helyett a szimfonikus hangzásban, az egyenrangú szólamokban. Rögtönzõ elõadóként és zeneszerzõként is régóta izgatja a klasszikus zene és a jazz összefonódása.

  • Jegyár: 3400 Ft
  • Fellépők:
    • Tim Ries (USA) – szaxofon
    • Oláh Kálmán – zongora
    • Barcza-Horváth József – bőgő
    • Balázs Elemér – dob

 

- BJC -

Kapcsolat

  • Tim Ries-Oláh Kálmán Quartet koncert 2018, Budapest időpont:
    Kezdete:
    2018 Aug 27 20:00
    Vége:
    2018 Aug 27 23:00
    Budapest Jazz Club:
    Budapest ,
    Hollán Ernő u. 7 ,
    1136 ,

Kapcsolódó

Lord of the Lost koncert 2024, Budapest Esemény

Lord of the Lost koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 18
Jubileumi turnéra indul a német Lord Of The Lost: Az Iron Maiden turné, a nagysikerű, év eleji „Blood & Glitter” album és a  2023-as Eurovíziós Dalfesztivál után jubileumi turnéval koronázza meg munkásságát a német csapat. Több mint 500 koncert közel 40 országban, 8 studio lemez, 3, nagyzenek

[ÚJ DÁTUM] Foreign Beggars koncert 2024, Budapest Esemény

Foreign Beggars koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 18
A legendás brit hip-hop csapat jövő tavaszra halasztotta az idén őszre hirdetett, huszadik évfordulóját ünnepló turnét. A Foreign Beggars felejthetetlennek ígérkező audiovizuális showja soha nem látott felvételekkel és zenékkel így végül április 18-án érkezik meg Budapestre, az A38 Hajóra, hogy a

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e