TOMM¥ €A$H visszatér a Dürer Kertbe Dürer Kert, Budapest

tommycash_koncert_fejlec

TOMM¥ €A$H észt rapper őrületes koncertje után Európa-hódító turnéja állomásaként visszatér Budapestre, úgyhogy húzd fel legszebb Adidas melegítődet és indulhat a buli március 25-én a Dürer Kertben.

Hirdetés

Tommy Cash észt rapper az a fickó, aki gond nélkül a feje mögé hajtja lábait vagy lovagol be a McDrive-ba és senki sem gondolja már a szomszédságban, hogy ez furcsa. Persze nem volt mindig így, kicsi Tommy egy korántsem kedves és rózsaszín orosz lakótelepen nőtt fel, de éppen ez a baltik „gettó” fordította a művészetek felé és lett inspirációja. Kezdetben a tánc és a festészet, majd a divat érdekelte, most rapsztárként hódítja meg a kontinenst.

A Eurosonicon és számos fesztivál és klubkoncerten söpört már végig erőteljes produkciójával, három csíkos Adidas melegítőjével és sajátos humorú szövegeivel. 2014-ben jelent meg EUROZ DOLLARZ YENIZ című albuma, tavaly pedig WINALOTO című dalával és annak klipjével hívta fel magára a figyelmet. A meglehetősen extrém és érdekes klip ötlete Tommy fejéből pattant ki, amiért idén meg is kapta a legjobb klipnek járó elismerést az Estonian Music Awards-on.

TOMM¥ €A$H koncert jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: New Beat

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2017 Mar 25 20:00
    Vége:
    2017 Mar 25 23:00
    Dürer Kert:
    Budapest ,
    Ajtósi Dürer sor 19 ,
    1146 ,

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót