Tool koncert 2022, Budapest [vendég: Brass Against] Esemény

Tool koncert 2022 Budapest

Hirdetés

Az évtizedek folyamán a látványt és hangzást élőben is tökéltesre fejlesztő Tool 15 évvel az eddigi egyetlen magyarországi - aka Sziget Fesztivál 2007 - fellépésük után 2022. május 24-én adja majd első önálló koncertjét a Budapest Arénában.

„Nagy örömmel jelentem be, hogy újra útnak indulunk” - mondta Danny Carey. „Az elmúlt 18 hónap próbált finoman fogalmazni, de a nagy megpróbáltatásokból nagy tanulságok és nagy ajándékok származnak. Őszintén várjuk, hogy megoszthassuk veletek.”

Danny Carey dobos, Justin Chancellor basszusgitáros, Adam Jones gitáros és Maynard James Keenan énekes négyessből űlló zenekar legutóbbi,  Fear Inoculum című albuma sok évnyi várakozás után, 2019 augusztusában jelent meg. Az album számos országban a slágerlisták élén debütált, megdöntve eladási- és játszási rekordokat, miközben a kritikusok is elhalmozták dícséretekkel. Az NME tökéletes ötcsillagot adott értékelésként, és azt mondta, hogy „… sokkal több, mint egy album”, a The Guardian a kiadást „egy örökhagyó album”-nak nyilvánította, míg a Visions a 10 számból álló gyűjteményt „a TOOL lemez tökéletes változatának” nevezte. A Kerrang! pedig azt mondta: "A TOOL túllépett a saját határain ..."

A zenekar 1990 -ben alakult, és öt stúdióalbumot adott ki: Undertow (1993), Ænima (1996), Lateralus (2001), 10,000 Days (2006), Fear Inoculum (2019); két EP-t: 72826 (1991) és Opiate (1992), valamint egy limitált kiadású boxot Salival címen (2000). A banda négy GRAMMY®-t nyert: Legjobb metál előadást 1998-ban az Ænima, 2002-ben a Schism és 2020-ban a 7empest dalokért, valamint 2007-ben a Legjobb felvétel díját a 10,000 Days anyagért.

  • Jegyárak: 19900- 39900 Ft (a koncerten csak ülőhelyek lesznek)

  • Fellépők: Tool, Brass Against

  • Szervező: Live Nation

Tool koncert (2022, Budapest) jegyek >>>

 

Live Nation

Kapcsolat

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>