TRIP to the Jungle: Pierrot & O.J. Sámson Esemény

trip_hajo_fejlec

A kilencvenes évek hajnalán létrejött egy műfaj, ami kezdetben tisztán Angliában hódított, és ott is leginkább a föld alatt. A hipergyors tempójú breakbeat hardcore-ból jamaikai ízekkel kevert jungle, a londoni underground klubvilágban született és mutálódott egészen addig, míg úgy 1995-től drum and bass-nek nem hívták. A műfaj 1994-ben lett igazán népszerű, olyan lemezeknek köszönhetően, mint az M-Beat feat. General Levy Incredible-je, valamint a Guy Called Gerald Black Street Technology-ja.  A kilencvenes évek közepére egyre inkább egy átmenet képződött, amelynek következtében kifejlődött és előtérbe került a drum and bass. Manapság a jungle a drum and bass szinonimája lett.

Hirdetés

Pierrot Fonogram – Magyar Zenei Díjas és EMeRTon-díjas zeneszerző, előadó, dalszövegíró, producer és játékfejlesztő, a Private Moon Studios vezetője és kreatív producere. Zenei pályája 1986-ban, még a középiskolás évek alatt indult. Ekkor vette fel a Pierrot művésznevet és a fél arcát takaró szomorúbohóc-maszkot, amely egy évtizeden át volt az ismertetőjegye. 1994-től elsősorban könnyűzenei producerként tevékenykedett; több tucat arany- és platinalemez fűződik a nevéhez. Színpadi művekhez és játékfilmekhez is komponált zenét. Produceri korszaka alatt számos magyar előadónak készített remixet jungle stílusban, ezek a verziók 2018. februárjában felkerültek a világhálóra, exkluzív mix formájában.

O.J. Sámson énekes-rapper-t, az aranylemezes Ganxsta Zolee és a Kartel egyik alapító tagjaként ismerte meg a nagyközönség, aki karrierjét lemezlovasként kezdte, hosszú ideig rezidens dj-ként keverte a zenét az egykori E-Klub-ban. 1998-ban zöldre festett hajjal, őrült módjára gajdolta, hogy Yaga-Yaga. Tettestársa Pierrot volt, akivel szövetkezve kitalálták a plastic jungle stílust, amely O.J. első albumának alcíme is lett. Az O.J. jelentése egyébként Original Junglist, tehát az eredeti „junglistát” takarja. Mind a ketten szerelmesei a jungle zenének, főleg a korai hangzásnak, amely őshazájában, Nagy-Britanniában, főleg a feketék körében volt rendkívül népszerű.

A TRIP to the Jungle egyszerre nosztalgikus és élenjáró esemény, aminek az azonos nevű állóhajó, a TRIP biztosítja a helyszínt július 20-án, azoknak a szerencsés utasoknak, akik hajójegyeiket felmutatják a fedélzetre lépve.

  • Jegyek: 1000* / 1200 / 1500 Ft - *zöldre festett hajjal, vagy tetőtől-talpig terepszínű ruhában
  • Fellépők: Pierrot, O.J. Sámson, DJ Ren, Lia, Aelx, Log:N

 

Sajtóanyag: TRIP Hajó

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

John Maus koncert 2025, Budapest Esemény

John Maus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 09
John Maust kísérleti zenéje miatt gyakran nevezik retro-futuristának, dalai moziszerű, furcsa látomások. A különös zenészt legutóbb tavaly hallhattuk az A38-on, most azonban a rajongók nagy örömére szeptember 9-én az Akvárium Klubba is elhozza különös dallamait. John Maus egy igazán rejtélyes zen

Robbie Williams koncert 2025, Budapest [vendég: Lottery Winners] Esemény

Robbie Williams koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 12
Robbie Williams ma bejelentette 2025-ös, várva várt turnéját, amelynek keretében a globális ikon jövő nyáron az Egyesült Királyság, Írország és Európa városaiban lép fel. A Robbie Williams Live 2025 turné Budapestet is érinti, a brit popsztár legnagyobb slágereit és a Better Man című film dalait 2

Öböl X Reflektor 2025: Mogwai, Co Lee, ... Esemény

Öböl X Reflektor 2025 dátum

2025 Sep 12
A Reflektror 2025-ben még szorosabbra fűzi a kötelékeit a Dürer Kerttel és a Budaparttal közös Öbölkoncert koncepciójukat keresztezik a rendezvény szellemiségével szeptember 12-13. között. A mini fesztivál szombati napján első magyarországi koncertjére érkezik az idén 30 éves skót posztrock legen

Go-Jo koncert 2025, Budapest Esemény

Go-Jo koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 19
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man cí