A Cypress Hill augusztusban Németországban Hír

A hip hop vonal talán legikonikusabb, még aktív csapata, a Cypress Hill 2018 augusztusában is színesíti az európai fesztiválok fellépősorát, legalábbis erre enged következtetni a ma bejelentett két rendezvény, a német Open Flair Festival 2018 és a szintén német Rocco Del Schlacko 2018!

Hirdetés

Mindkét eseményt augusztus első felében rendezik, így erősen valószínű, hogy a tavalyi évhez hasonlóam a szezon elején a Prophets of Rage, a nyár második felében pedig már a Cypress Hill soraiban láthatjuk B-Real-t, remélhetőleg nem csak a nyugati országokban!

Esélylatolgatás: az utóbbi években a zenekar már többször is itt járt a közelben augusztusban, nem is feltétlen szoros turnérenddel, így semmiképp sem szeretnénk túl nagy téteket tenni egy hazai koncertre, de ki tudja, jövőre talán hozzánk is befutnak egy rég várt ismétlésre. 


-FV-

Kapcsolódó

Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír

Megjelent az Analog Balaton új klipje A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n

A Palaye Royale melegít az Avenged Sevenfold előtt a Budapest Parkban Hír

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara   A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta várt budapesti koncertje előtt június 19-én a Budapest Parkban. A lendületes Los Angeles-i Palaye Royale nem ismeretlen hazánkban, hiszen tavaly is önálló koncerttel jártak nálunk, mo

Megjelent Kolibri második nagylemeze, a Rúnák Hír

  Kolibri, polgári nevén Bognár Bandi énekes-dalszerző, zenei pályafutását 2018-ban kezdte angol nyelvű "Elloish" című EP-jével. 2019-ben bejutott a Kikeltető 30-as shortlistjébe. Később áttért a magyar nyelvű dalszövegekre, és 2020-ban kiadta a Szívavató című EP-t. Egyszálgitáros előadóként, melan

Iggi Kelly, a Kelly Family egyik tagjának fia melegít be Lionel Richie előtt Hír

Iggi Kelly, a Kelly Family egyik tagjának fia melegít be Lionel Richie előtt Lionel Richie Say Hello To The Hits 2025 elnevezésű turnéjával július 17-én érkezik az MVM Dome-ba, ma pedig bejelentették az előzenekart is: Lionel Richie koncertje előtt a fiatal és tehetséges Iggi Kellyt hallhatjuk majd, aki édesanyja, a Kelly Family-ből ismert Patricia Kelly nyomdokaiba lépve