Júniusban Angliában a My Chemical Romance! Hír
Hirdetés
A jó pár sejtelmes utalás után végre ismét bejelentéssel érkezett a My Chemical Romance, és ezúttal már az európai rajongók térde is elkezdhet remegni, ugyanis június 20-án az angliai Milton Keynesbe érkezik az idei évtől ismét aktívan turnézó csapat!
A zenekar a dátumsorolást már korábban elkezdte, hiszen a december 20-i teltházas visszatérő-show utánra már öt márciusi, távol-keleti koncert is bekerült a naptárba, ma pedig e lajstromhoz egy nyári brit dátummal is bővült. A koncertről a helyszínt és dátumot leszámítva egyelőre még nem sok részlet került napvilágra, de a hírek szerint január 24-én, helyi idő szerint délelőtt 9:30-kor indul a jegyelővétel.
Ja, és a bejelentéshez egy igen passzos, elborult hangulatú videó is járt, amit alább meg is nézhettek, innentől pedig kezdhetünk szorítani a további, hozzánk egyre közelebbi helyszínekért és persze a leginkább egy hazai befutóért, amire a jelek szerint a nyár első felében lehet majd meg az esély.
További My Chemical Romance infók >>>
-fv-
Kapcsolódó
Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír
Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több
Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír
Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét
Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír
A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik.
A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus
Sziget 2025: megjött a 11 milliomodik Szitizen Hír
2025. augusztus 11-én, hétfőn, a fesztivál zárónapján, 14 óra 30 perckor belépett a Szigetre a kezdetektől számított 11 milliomodik látogató.
Kormos Emília Panna életében először jár a Szigeten és rögtön a bejáratnál fotósok hada fogadta, hisz’ ő a kezdetektől számított 11 milliomodik Sziget-láto