Közös turnéra indul a Sziámi AndFriends és a Romano Drom Hír
Hirdetés
10 állomásos közös turnéra indul a Müller Péter Sziámi AndFriends és a Romano Drom. Az előbbi underground hagyományőrző zenekar koncertjein az elmúlt 40 év terméséből a legjobb URH-Kontroll-Sziámi dalokon túl a legújabbakat is előadja. A Kovács Antal vezette Romano Drom az egyik legismertebb kelet-közép-európai cigányzenekar, alapítása óta a világzenei szcéna állandó szereplője. Fellépéseik minden alkalommal jó kedvre és táncra sarkallják a közönséget.
A két zenekar sokoldalú, sikeres közös együttműködésen van túl, ami körülbelül 2017 telén kezdődött, a Szilveszterre elkészített Boldog új évet! c. dallal. Idén közös nyári fesztiválturnéra indultak volna, amelyet részben lehetetlenné tett, részben későbbre halasztott a járvány kitörése. Nem nyugodtak bele: feltápászkodtak, és újraszervezték a közös fellépéssorozatot, az eredeti elképzelésnél is nagyobb ambíciókkal. Az óbudai Kobuci Kertben két koncertjük is lesz. Az elsőre már minden jegy elkelt, de augusztus 24-ére még van lehetőség jegyet váltani. Ez alkalommal a bemelegítésről Kiss Llászló (URH, Európa Kiadó) és Barabás Béla duója fog gondoskodni, érdemes időben érkezni!
A vidéki helyszínek közül a miskolci TeatRom Fesztivált külön is érdemes megemlíteni: ez az eseménysorozat Borsod megye romák lakta településein és városrészein 2020. augusztus 15. és 23. között tart mozgásban számos művészeti programot. A szervező Utcaszínházi Alkotóközösség egy országos láthatóságú és látogatottságú fesztivál létrehozásán dolgozik, amely magas színvonalú kulturális kínálatot juttat el mélyszegény településekre, városrészekre, és a helyi kulturális értékeket láthatóvá teszi a szélesebb közönség számára.
A Müller Péter Sziámi AndFriends & Romano Drom közös turné állomásai:
- Augusztus 16. Budapest, Kobuci (minden jegy elkelt)
- Augusztus 21. Miskolc, TeatRom Fesztivál
- Augusztus 24. Budapest, Kobuci (ráadáskoncert)
- Augusztus 30. Kapolcs, Bondoró Fesztivál
- Október 9. Szarvas, Zebra Klub
- Október 10. Hatvan, Retro Klub
- Október 17. Győr, Dongó Music Hall
- Október 31. Várpalota, Alagsor
- November 14. Debrecen, Víztorony
- November 21. Kiskunfélegyháza, Rocktár
Müller Péter Sziámi AndFriends
Kapcsolódó
Közös turnéra indul az Elefánt és a Platon Karataev Hír
Az Elefánt és a Platon Karataev két, műfajában különleges és szinte megfoghatatlan zenekar, akik most egy négy állomásos turné erejéig egyesítik erőiket. Bár elsőre talán furcsa párosításnak tűnhet, sokkal több bennük a közös, mint ahogy azt gondolnánk.
A tavaly tizedik születésnapját két teltház
Megérkezett a Carson Coma 4. nagylemeze Hír
Négy év alatt a negyedik nagylemezét adja ki az eddig fiatal rockzenekarként emlegetett együttes, akik most először kiadótól függetlenül rakták össze a legfrissebb zenei anyagukat. A felnőtté válás szimbólumaként, a szinte cím nélküli IV album alaposan körbejárja az aktuális társadalmi kérdéseket,
Két világ határán – új dallal jelentkezett a The Devil’s Trade Hír
Tíz európa turné, három sor- és két live lemez után, két új taggal zenekarrá duzzadva épp egy új fejezet nyílik a The Devil’s Trade munkásságában – ehhez szolgál átvezetőként a ’Flashing Through the Lack of Light’ című dal és a hozzá készült videó.
Idehaza viszonylag keveset lehetett hallani az u
Új Fish!-klippel indul a zenekar tavaszi turnéja Hír
A FISH! eddig sem finomkodott, ha egy jelenséget vagy egy számára nem tetsző dolgot a szájára vett, de az új, Huszonkettő című dalában talán az eddigi legkeményebb társadalomkritika fogalmazódott meg. A hamarosan megjelenő nagylemezük felvezető dalához videót is készítettek, ami tovább erősíti a z