Live Nation: Európában már szeptembertől jöhetnek az 5000+ fős események Cikk

Live Nation

Hirdetés

Május 7-én negyedéve beszámolót tartott a világ vezető koncertszervező gépezete a Live Nation és ennek, illetve a kialakult zeneipari helyzet kapcsán készített egy velős interjút az amerikai Variety magazin az cég ügyvezetőjével, Michael Rapino-val, aki már a jövőbe tekint, jó pár Európát is érintő tervről nyilatkozott a beszélgetés során.

Nagyon nem meglepő módon az a cég koncert-bevételei 25%-kal estek az előző év azonos időszakához képest, illetőleg a március eleji rendezvénystop – ami egyébként a tavaszi szezon kezdetei is lett volna egyben – következtében a negyedévre számított koncertlátogatás és persze a jegyeladás is szépen esésnek indult.

A cég közel 9000 koncertjét érintette a változás, viszont világszerte a rajongók 90%-a megtartotta a jegyét, bár, ahogy magazin is megjegyzi, ez azért részben visszatérítési szabály átszabásának is köszönhető, viszont az Amerikában tartott, 10 000 fős közvéleménykutatás is azt mutatta, hogy a rajongók zöme egyébként sem tervezte visszaváltani a belépőt, és alig várja, hogy ismét élő eseményeken vehessen részt.

Michael Rapino (Live Nation CEO)

A cég a tervei szerint lassan és kicsiben kezdi meg a visszatérést, ennek égisze alatt pedig első körben a Live Nation volumenéhez mérten kisebb helyszínekkelés regionálisan, azaz nem teljes világkörüli turnékkal indulnának 2020 őszén, de addig is a nyár folyamán már tesztelnék a lehetőségeket és az új megoldásokat. (Ez utóbbi jegyében már május 15-én lesz egy ’socially distanced’, ám minden egyéb formájában valódi, élő country-koncert Arkansasban.)

Várhatóan több koncertről is lesz élő közvetítés, szemeznek többek között az drive-in koncertekkel, az arénák színház-szerű, szellős berendezésével, és úgy általában a nagy befogadóképességű helyekre  korlátozottabb jegymennyiség értékestésével. Ami pedig már nekünk is közvetlenül érdekes lehet, hogy szeptemberben Európában, ha a helyzet engedi, már 5000 fő feletti eseményeket is szeretne tartani a cég, de a teljes visszatérésig még 2021-ig, és ott is inkább az év második feléig várniuk kell a rajongóknak.  

A teljes, angol nyelvű cikk a Variety magazon oldalán >>>

 

-fv-

Kapcsolódó

A Sziámi Isolated 2026 tavaszán megidézi a Joy Division dalait Cikk

A Sziámi Isolated megidézi a Joy Division dalait A Sziámi Isolated – azaz Müller Péter Joy Division előtt tisztelgő zenekara – egy este erejéig felidézi a legendás zenekar mágikus repertoárját március 6-án, a Dürer Kertben. A Joy Division (Örömosztag = tábori bordély), korábban Warsaw nevű salfordi (Manchester) rockzenekar 1976-tól 1980-ig, az

orbit először hozza el lebegős dalait Budapestre Cikk

orbit először hozza el lebegős dalait Budapestre Gondtalan nyarak nosztalgiája a barátokkal a folyóparton, álomszerű képek és atmoszférikus szintik találkoznak orbit dalaiban, aki ezeket a pillanatokat ragadja meg hamarosan érkező debütáló lemezében is. A fiatal német producer a kisvárosi hangulatból és a természetből szőtt álomvilágát Budapestr

Clucth, 1000mods, Bokassa: stoner rock ünnep 2025. december 5-én a Barba Negrában Cikk

Clutch koncert 2025 A Clutch azonos című 95-ös lemeze 2025-ben ünnepli harmincadik születésnapját, ennek apropóján a zenekar nagyszabású európai és észak-amerikai turnéra indul, mely Budapestet is érinti, egészen pontosan december 5-én a Barba Negrában. A lemez - mely tulajdonképpen irányba tette a csapatot és az el

A Pentatonix Budapesten indítja 2026-os európai turnéját Cikk

Pentatonix koncert 2026 A Pentatonix ötöse újradefiniálta az a capella műfaját, népszerű feldolgozásaikkal és saját dalaikkal. A csapat fennállása óta több mint 10 millió lemezt adott el, több milliárdszor játszották le dalaikat, összegyűjtött 3 Grammy-díjat és világszerte milliókat bűvöltek el énekhangjukkal és kreativi