Mike Shinoda a szezon végén Kölnben és Milánóban is fellép! Hír
Hirdetés
Azt már egy ideje tudjuk, hogy Mike Shinoda a nyár végén a brit ikerfesztivál, a Reading és Leeds fellépője lesz, de a június15-én megjelenő szólóalbumot nem csak a angol földön fogja népszerűsíteni a Linkin Park ikonikus énekese, ugyanis pár európai városba is elkanyarodik majd a szezon legvégén.
Bár tényleg csak pár helyszínről van szó egyelőre, akár a hazai közönségnek is betervezhető távolságban lehet majd elcsípni az önálló koncerteket, ugyanis augusztus 29-én Kölben, szeptember 8-án pedig Milánóban lép majd fel az énekes és zenekara. Minkét koncertre mától lehet jegyeket vásárolni.
További állomások és jegyelővételek>>>
-FV-
Kapcsolódó
Megjelent Kolibri második nagylemeze, a Rúnák Hír
Kolibri, polgári nevén Bognár Bandi énekes-dalszerző, zenei pályafutását 2018-ban kezdte angol nyelvű "Elloish" című EP-jével. 2019-ben bejutott a Kikeltető 30-as shortlistjébe. Később áttért a magyar nyelvű dalszövegekre, és 2020-ban kiadta a Szívavató című EP-t. Egyszálgitáros előadóként, melan
Márciusban indul a Margaret Island 2025-ös turnéja Hír
A Margaret Island tavaly ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját, amit nagyszabású koncertekkel tettek emlékezetessé. A nagyzenekaros fellépések és az óriási pörgés után szeretnék újra megmutatni azt is, milyen, amikor hárman, bensőséges közegben zenélnek. A tavasz elején induló turné estéin
Keringés - Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze Hír
Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10
Bizony, 2025-ben visszatér az Oasis! Hír
Úgy néz ki 15 évnyi enyhülés kellett ahhoz, hogy végre ne csak rajongói remény és találgatás legyen: az Oasis TÉNYLEG újjáalaku! És TÉNYLEG turnézik majd 2025-ben! Igaz a Gallagher-testvérek (első körben?) csak Írországig tervezik elhagyni az Egyesült Királyság földjét, da ez még így is toronymaga