My Chemical Romance: 6 óra alatt elkelt az összes jegy a teljes amerikai turnéra! Hír
Hirdetés
Valószínűleg nem kicsit voltak kiéhezve a rajongók a nálunk a Volt Fesztivál 2020-on is fellépő My Chemical Romance visszatérésére, ugyanis a zenekar őszi, észak-amerikai turnéjának valamennyi önálló állomására órák alatt elkelt az összes jegy!
A január 31-én pénteken indult jegyelővétel elképesztő rohamot okozott az amerikai Ticketmaster rendszerében, és már most elkezdte a csapat az extra időpontok szervezését, viszont a rekord jegyfogyás járt némi feketelevessel is, ugyanis a jegyrendszer dinamikus árazása nem kevés rajongót felhúzott.
A dolog lényege, hogy a rendszer egy adott eseménynél az érdeklődés függvényében változtatja az árakat, azaz gyérebb jegyfogyásnál a listaárnál lejjebb viszi az árakat, magasabb érdeklődés mellett pedig feljebb – mint például a fapados repülőjegyek árazásánál – és az ilyen extrém roham bizony extrém szituációkat is hozott, ugyanis van, aki például az egyébként 59 dolláros jegyért 269 dollárt fizetett, de egyes kategóriák 600 dollár fölé is felkúsztak, ami hagyott némi kellemetlen szájízt az amerikai fanokban…
Turnédátumok a My Chemical Romance hivatalos oldalán >>>
* * *
Volt Fesztivál 2020 jegyek >>>
Volt Fesztivál 2020 további infók >>>
Kapcsolódó
Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír
Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több
Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír
Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét
Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír
A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik.
A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus
Sziget 2025: megjött a 11 milliomodik Szitizen Hír
2025. augusztus 11-én, hétfőn, a fesztivál zárónapján, 14 óra 30 perckor belépett a Szigetre a kezdetektől számított 11 milliomodik látogató.
Kormos Emília Panna életében először jár a Szigeten és rögtön a bejáratnál fotósok hada fogadta, hisz’ ő a kezdetektől számított 11 milliomodik Sziget-láto