Pendulum: eredeti felállás, új produkció és új zene még az idén! Hír

Hirdetés

Igen komoly mennyiségű hír szaladt össze a Pendulum berkeiből a héten, ugyanis a formáció, amellett hogy a brit, egész pontosan londoni South West Four 2019 egyik fő fellépője lesz egy élő show-val, méghozzá eredeti felállásban, még az idén új zenét is ígér!

Március 18-án hétfőn futott be a szigetországi fesztivál híre, hogy az ismert szomorú eset miatt kiesett The Prodigy helyett sikerült egy hasonlóan ikonikus produkciót hozni, ugyanis a Pendulum érkezik majd live produkcióval, ráadásul egy igazán különleges felállásban, ugyanis 10 év után végre Ausztrálián kívül is együtt lép fel az eredeti hármas, azaz Rob Swire, Gareth McGrillen és El Hornet, amihez pedig még további különleges vendégek is csatlakoznak majd ezen az estén.

Ráadásul ez még nem minden, ugyanis egy teljesen új, Trinity névre keresztelt show-koncepció is debütál majd augusztus 25-én Londonban, amelyről egyelőre csak egy sejtelmes, az alább is látható - piramis központú képet tett közzé a zenekar, viszont az már biztos, hogy 2019 és 2020 során egy teljes világkörüli turnét is nyomnak a friss produkcióval. Sőt, a rajongók tényleg dörzsölhetik a kezüket, ugyanis e koncepcióhoz majd új zenék is érkeznek, és ha minden igaz, ebből még az idén kapunk is ízelítőt!

South West Four 2019 további infók >>>

 

fv

 

 

Kapcsolódó

2024-ben is várja az önkénteseket a Kolorádó Fesztivál Hír

Kolorádó Fesztivál 2024 önkéntesek 2024-ben is megnyílt a jelentkezés a Kolorádós önkéntes csapatba, hogy a fesztivál minden területén serény kezek segíthessék, hogy minél felszabadultabban tudjon bulizni, kikapcsolódni Kolorádó népe. "Ahhoz, hogy Kolorádóban minden rendben menjen, létfontosságú egy lelkes önkéntes csapat – ehhe

Sziget 2024: szinte teljes a Party Arena is! Hír

Sziget 2024 - Party Aréna A Sziget Party Arena 2024-ben is az elektronikus tánczenék otthona, ahol a világ legjobb és legizgalmasabb DJ-i és producerei pörgetik a zenéket egész éjjel. Techno, minimál, trance, house, egyszóval megállás nélküli party vár téged itt. Fiatal DJ-k, nagy öregek, különleges formációk, live act-ek

Sziget 2024: teljes a Colosseum line-up Hír

Sziget 2024 - Colosseuzm A Sziget Colosseum új korszakba lép idén nyáron! A 360 fokos elektronikus zenei helyszínt újragondoltuk és exkluzív külsőbe öltöztettük, hogy a bulizás fogalma is egy teljesen új szintre léphessen! A helyszín nagyobb lett, a DJ pult pedig a tánctér közepén helyezkedik el, így garantált, hogy a le

Teljes a SopronFest 2024-es programja Hír

Sopronfest 2024 teljes fellépősor Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban – emelik ki a SopronFest 2024 szervezői. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. é