Post Malone: Európa-turné az év elején Hír

Hirdetés

Nem mondhatni, hogy Post Malone sokat vacakolt volna a karrierje beindításával, hiszen a New York-i előadó a 2015-ös felbukkanása óta már bőven az egyik legkeresettebb fellépő a mainstream hip hop és pop szcénában, rendre igen komoly rendezvények igen komoly fellépő-sávjaiban kap helyet.    

Az európai rajongók örömére a kontinensünket sem hanyagolja az énekes, ennek pedig újabb egyértelmű jele, hogy 2019 elején Post Malone is befut egy önálló (Nyugat-)Európa-turnéval a földrész koncertezőinek sorába. A menet február 14-én indul Írországban, majd a brit állomások után 22-én Párizsban folytatódik. Ezt követően Hollandia, Németország, Dánia, Svájc, Svédország és Belgium került terítékre, majd a jelen állás szerint Londonban zárul a kanyar, március 13-án.

Várhatóan ebben a leosztásban nem jut lap a régiónknak, de igen jó esély van rá, hogy a fesztiválszezon valamelyik részében ismét a földrészre ér Post Malone, és ha úgy jön ki, egy Sziget 2019, vagy akár egy Balaton Sound 2019 már simán benne lehet a pakliban…

További részletek Post Malone hivatalos oldalán >>>

 

-fv-

Kapcsolódó

Művészetek Völgye 2026: első nevek és karácsonyi nyeremények Hír

Jövőre jubilál a Művészetek Völgye - megérkeztek a 35. alkalom első nevei Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között már 35. alkalommal vár mindenkit. A fesztivál első nevei közé több első Völgyező is került a már hazajáró fellépők közé, aki pedig már most biztosítja a helyét annak extra karácsonyi aján

Underground & jótékonyság: 2026-ban is jön a Pankkutya Fesztivál! Hír

Pankkutya Fesztivál 2026 2026-ban indul Zalaegerszegen a Pankkutya Fesztivál, amely immár három nappal, és két színpaddal vág neki a hazai fesztiválpalettának. A fesztiválunk különlegessége, hogy az első évünkben egy családi ház hátsó kertjéből indultunk, idén, a második évben már Zalaegerszeg város önkormányzatának segí

Zamárdiban marad a STRAND Fesztivál Hír

Strand Fesztivál - Zamádi Zamárdi közgyűlése döntött arról, hogy a következő négy évben biztosan a város és annak szabadstrandja ad otthont a STRAND Fesztiválnak. A 2026-os időpont a nyárzáró, ünnepi napokat érinti: augusztus 20. és 22. között várják a közönséget. A 2013-ban indult STRAND Fesztivál mára a Balaton Régió le

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál 2026 Hír

Bohemian Betyars - VéNégy Fesztivál 2026 Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian