Post Malone: Európa-turné az év elején Hír
Hirdetés
Nem mondhatni, hogy Post Malone sokat vacakolt volna a karrierje beindításával, hiszen a New York-i előadó a 2015-ös felbukkanása óta már bőven az egyik legkeresettebb fellépő a mainstream hip hop és pop szcénában, rendre igen komoly rendezvények igen komoly fellépő-sávjaiban kap helyet.
Az európai rajongók örömére a kontinensünket sem hanyagolja az énekes, ennek pedig újabb egyértelmű jele, hogy 2019 elején Post Malone is befut egy önálló (Nyugat-)Európa-turnéval a földrész koncertezőinek sorába. A menet február 14-én indul Írországban, majd a brit állomások után 22-én Párizsban folytatódik. Ezt követően Hollandia, Németország, Dánia, Svájc, Svédország és Belgium került terítékre, majd a jelen állás szerint Londonban zárul a kanyar, március 13-án.
Várhatóan ebben a leosztásban nem jut lap a régiónknak, de igen jó esély van rá, hogy a fesztiválszezon valamelyik részében ismét a földrészre ér Post Malone, és ha úgy jön ki, egy Sziget 2019, vagy akár egy Balaton Sound 2019 már simán benne lehet a pakliban…
További részletek Post Malone hivatalos oldalán >>>
-fv-
Kapcsolódó
Csak az éjszakai Sziget 2025 érdekel? Itt az éjszakai jegy! Hír
Idén a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, főként az újonnan létrejött Delta Districtnek köszönhetően, amely az elektronikus zenei bulik központja lesz. De a Nagyszínpad programjai után tucatnyi más színpadon is folytatódik a buli egészen hajnalig. A szervezők kedvezményes „éjszakai jegye
B MY LAKE 2025: önálló helyszínt kapnak a magyar divattervezők Hír
Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők az ország kedvenc elektronikus zenei butikfesztiválján, a B MY LAKE-n. Július 24. és 26. között a Velencei-tó partján több mint 70 hazai és nemzetközi DJ a techno, house, melodic techno és hard techno legjavával gondoskodik a feledhetetlen ha
Sziget 2025 programváltozás: Kid Cudi lép fel A$AP Rocky helyett Hír
Több, augusztusban esedékes európai koncertjét mondta le a napokban A$AP Rocky és most a lemondáshullám a Szigetet is elérte. A szervezők azonban gyorsan pótolták a hiányt: a Sziget pénteki napján a Nagyszínpad headlinere Kid Cudi lesz.
A Grammy-díjas amerikai rapper, énekes, dalszerző, színész é
Csütörtöktől Alpráfeszt 2025! Hír
Egyszer volt, hol nem volt, 2013-ban pár környékbeli srác úgy érezte, túl kevés az igazi rockbuli a tiszai régióban, ezért megálmodtak maguknak egy fesztivált, aminek a kapuja nyitva áll minden zenerajongó, és anti-mainstream zenekar előtt, érkezzen az bármilyen műfajból. Így kezdődött a történet,