Punk In Drublic – 2020-ban is támad Európa utazó punk- és sörfesztiválja! Cikk

Hirdetés

Az Punk In Drublic Fest Europe még egész fiatalérkező a kontinens palettáján, hiszen egész konkrétan idén tette meg az első kanyarját a Fat Mike által életre hívott rendezvény, de szerencsére olyan ízesen sikerült átmasszírozni a punk rock és a jó sörök rajongóit az első menetben, hogy érkezik a folytatás!  

Az utazó rendezvény 2020-ban az eddigi állás szerint öt – két brit, két német és egy osztrák – állomáson fűti majd fel a késő tavaszi hangulatot május 23. és május 31. között, de a szervezők még további dátumokat is ígérnek. Akik pedig már biztosan a Punk In Drublic égisze alatt túrják majd a színpadot: NoFX, Pennywise, Circle Jerks, Reel Big Fish, Comeback Kid, Face To Face. Némi változás persze helyszínről helyszínre akad, de a NoFX és a Pennywise garantáltan mindenhol ott lesz, illetve az időpontokhoz hasonlóan, még itt sem teljes a sor, hamarosan újabb fellépőket kap az eseménysor.

Ami pedig nekünk magyaroknak a legérdekesebb – legalábbis a jelen állás szerint, elvégre nem lenne ördögtől való egy budapesti állomás sem… - az a május 29-i osztrák megálló wiesenben, ahol a két fő zenekar mellé eddig a Circle Jerks, a Comeback Kid és Face To Face sorakozott fel eddig, és ahová aktuális áron 63,70 euróért válthatunk belépőt. A szomszéd esemény részleteit az alábbi plakátra kattintva meg is lelitek, de azért titokban szorítunk egy magyar állomásért is.

Punk In Drublic 2020 @ Wiesen:

 

Punk In Drublic Fest Europe 2020 további infók >>>

 

Fotó: Punk In Drublic Fest Europe

-fv-

Kapcsolódó

Sushi tekercs vagy pizza, vagy valami más - Ezeket kérik a SZIN 2025 sztárjai Cikk

Augusztus 27-én indul Szegeden a Coca-Cola SZIN Augusztus 27-én indul Szegeden a Coca-Cola SZIN, az utolsó alkalom a nyáron, hogy a magyar kedvencek mellett nemzetközi sztárokat is lássunk hazai fesztiválon. És így az utolsó alkalom arra is, hogy titkokat tudjunk meg a sztárfellépőkről, például, hogy miket kértek az öltözőjükbe, vagy mit szeret

Szeptemberben újra Kerekdomb Fesztivál! Cikk

Szeptemberben újra Kerekdomb Fesztivál Nem kell elbúcsúznunk a fesztiválok közösségi élményeitől, mert szeptember 19. és 21. között Tállyán a Kerekdomb Fesztivál mossa össze az ősz színeit a nyár pörgésével. A szeptember már nem a vízpartokról szól, az ősz más típusú, különleges szépségeket tartogat. A szüreti időszakban finom borokka

Jót tett a vérfrissítés a Szigetnek - 416 000 látogató érkezett a fesztiválra Cikk

Jót tett a vérfrissítés a Szigetnek Idén újra fel kellett fedezni a Szigetet, de megérte, mert minden szegletében várt ránk valami izgalmas program. A zárónapon megérkezett a kezdetektől számított 11 milliomodik Szitizen, vele együtt mintegy 416.000 látogató élvezhette a megújult fesztivál minden egyes pillanatát a hat nap alatt. 

Több mint 200 program vár még ránk nyár végén a SZIN-en Cikk

Több mint 200 program vár még ránk nyár végén a SZIN-en A nyári szezon utolsó nagy fesztiválhajrája, a Coca-Cola SZIN szervezői már korábban elárulták, milyen programokra számíthatunk az öt nagyobb helyszínen. Most megérkeztek az éjszakai helyszínek is. A SZIN-en így idén összesen tíz zenei helyszínen, több mint kétszáz fellépő váltja majd egymást augu