Road: új válogatáslemezzel ünneplik a 15. évfordulót Cikk

Hirdetés

15 év, 15 dal - a Road az új, “Onnantól-Eddig” című válogatáslemezén foglalja össze a zenekar első másfél évtizedét, mely a Rockmaratonos fellépés óta hivatalosan megvásárolható a digitális felületeken is, a zenekar honlapján, a metalshop.hu-n keresztül, valamint a Relay és Inmedio újságárusoknál, nagyobb benzinkutakon és hipermarketek újságos részlegén.

Utolsó tételként felkerült rá egy korábban albumon még meg nem jelent dal is, illetve 2019-es új felvételen hallható 4 Road-klasszikus, a “Nem kell más”, a “Ne mondd”, az “Aki szabad”, és a “Visszahárom”. A lemez címadó, új dalához korábban videoklip is készült, melyhez a felvételek a zenekar 15 éves archívumából lettek válogatva, ezeket végül Hajnal Ádám rendezte és vágta.

A 15. születésnapot a válogatáslemez mellett egy nagyszabású születésnapi koncerttel is megünneplik szeptember 7-én a Barba Negra Track-ben, addig pedig megállás nélkül járják turnéznak az elmúlt másfél évtized dalaival.

Következő Road turnédátumok:

Kapcsolódó

Rock On! Tour 2020: ötzenekaros fémzenei országjárás az év elején Cikk

A 20 éves születésnapot ünneplő Kalapács már a 2018-as “Örökfekete” utódján dolgozik, és a szintén készülő friss nagylemezét bemutató Dalriada muzsikusaival fogtak össze a Rock On! Tour-A névre keresztelt közös országos turnén. Hozzájuk csatlakozik a jövőre új albumot tervező Alcohol, Schrott Péte

Kalapács: Rudán Joe-val közös koncertekkel búcsúztatják az évet Cikk

A Kalapács zenekar nemrég tért vissza egy négy állomásos brit turnéról, melynek keretében a Pokolgép legendás, az alapító énekessel készült lemezek korszakának legjobb dalait vitték színpadra Dublin, Omagh, London és Manchester városokban, ahol állandó társuk a Stress zenekar volt. A legközelebb

2020 júliusában Budapestre jön a Pearl Jam? Cikk

Nem is oly rég volt, hogy elkezdett keringeni a pletyka a Pearl Jam 2020-as nyári európai befutójáról és egy májusban érkező új albumról, amelyek mellé most konkrét dátumok is csapódtak! A zenekar hivatalos rajongói klubjában, a Ten Club berkeiben tűntek fel az időpontok, amelyekkel kapcsolatban

Punk In Drublic – 2020-ban is támad Európa utazó punk- és sörfesztiválja! Cikk

Az Punk In Drublic Fest Europe még egész fiatalérkező a kontinens palettáján, hiszen egész konkrétan idén tette meg az első kanyarját a Fat Mike által életre hívott rendezvény, de szerencsére olyan ízesen sikerült átmasszírozni a punk rock és a jó sörök rajongóit az első menetben, hogy érkezik a f