Road: újrahangolt Akusztik & Metal duplakoncertek 2019 tavaszán! Cikk
Hirdetés
Akadt jó néhány izgalmas húzása a ROAD zenekarnak az elmúlt 15 év során, de kétségtelenül az egyik legemlékezetesebb mind közül az volt, mikor egy turné erejéig a saját maguk előzenekarai voltak, méghozzá a saját dalaikból áthangszerelt akusztikus koncerttel.
Az először és utoljára 2014-ben, a zenekar tizedik jubileumára készült, mindössze tíz állomáson bemutatott Akusztik&Metal turné nemcsak formabontó volt a maga nemében, hanem a ROAD zenekar kreativitását, sokoldaluságát is sikerült megvillantani, amelynek valódi sikerét aztán egy teltházas tavaszi turné igazolt.
"Emlékszem több rajongónk is furcsán emelgette a szemöldökét, amikor először hallotta meg áthangszerelve a dalainkat!"- összegezte Molnár Máté frontember. "Sőt, néhányan hangot is adtak nemtetszésüknek, hogy “mi a francnak ez” mégis soha nem látott nézőszámokat produkáltunk mindenütt és addig nem voltak annyian a koncertjeinken mint akkor. Ez volt az első teltházas turnénk, ennek ellenére is azt hangoztattuk, hiába jó kis zenei kirándulás számunkra ez az Akusztik Show, de nem fogjuk túlzásba vinni és legközelebb maximum öt év múlva kapjuk elő őket újra!"
Az ígéret szép szó! 2019 tavaszán, öt évvel az első áthangszerelt estek után, ezúttal már egy felfrissített, ráncfelvarrott, megújult Akusztik&Metal műsorral kezdi meg a 15 éves szülinapi turnéját a zenekar, mely az alábbi városokban lesz látható.
![]() |
Road Akusztik & Metal turné 2019 állomások
- 03.08. Pécs - E78
- 03.09. Székesfehérvár - Fezen klub
- 03.16. Eger- Uránia mozi
- 03.22. Budapest - Akvárium - Különleges Akusztikus Nagykoncert
- 03.23. Budapest - Barba Negra MC - Best of Road
- 03.24. Budapest - A38 Hajó - Ingyenes Akusztik&Metal 15 éven aluliaknak!
- 03.29. Szeged - IH
- 03.30. Zalaegerszeg - Keresztury VMK
- 04.05. Szolnok - NJE GK Egyetemi Aula
- 04.06. Kecskemét - NJE Egyetemi Aula
- 04.12. Debrecen - Lovarda (+ különleges vendég)
- 04.13. Gyöngyös - Dr. Fejes András Sportcsarnok (+ különleges vendég)
További koncertinfók és jegyek >>>
Road
Kapcsolódó
A Sziámi Isolated 2026 tavaszán megidézi a Joy Division dalait Cikk
A Sziámi Isolated – azaz Müller Péter Joy Division előtt tisztelgő zenekara – egy este erejéig felidézi a legendás zenekar mágikus repertoárját március 6-án, a Dürer Kertben.
A Joy Division (Örömosztag = tábori bordély), korábban Warsaw nevű salfordi (Manchester) rockzenekar 1976-tól 1980-ig, az
orbit először hozza el lebegős dalait Budapestre Cikk
Gondtalan nyarak nosztalgiája a barátokkal a folyóparton, álomszerű képek és atmoszférikus szintik találkoznak orbit dalaiban, aki ezeket a pillanatokat ragadja meg hamarosan érkező debütáló lemezében is. A fiatal német producer a kisvárosi hangulatból és a természetből szőtt álomvilágát Budapestr
Clucth, 1000mods, Bokassa: stoner rock ünnep 2025. december 5-én a Barba Negrában Cikk
A Clutch azonos című 95-ös lemeze 2025-ben ünnepli harmincadik születésnapját, ennek apropóján a zenekar nagyszabású európai és észak-amerikai turnéra indul, mely Budapestet is érinti, egészen pontosan december 5-én a Barba Negrában.
A lemez - mely tulajdonképpen irányba tette a csapatot és az el
A Pentatonix Budapesten indítja 2026-os európai turnéját Cikk
A Pentatonix ötöse újradefiniálta az a capella műfaját, népszerű feldolgozásaikkal és saját dalaikkal. A csapat fennállása óta több mint 10 millió lemezt adott el, több milliárdszor játszották le dalaikat, összegyűjtött 3 Grammy-díjat és világszerte milliókat bűvöltek el énekhangjukkal és kreativi
