Road: újrahangolt Akusztik & Metal duplakoncertek 2019 tavaszán! Cikk

Hirdetés

Akadt jó néhány izgalmas húzása a ROAD zenekarnak az elmúlt 15 év során, de kétségtelenül az egyik legemlékezetesebb mind közül az volt, mikor egy turné erejéig a saját maguk előzenekarai voltak, méghozzá a saját dalaikból áthangszerelt akusztikus koncerttel.

Az először és utoljára 2014-ben, a zenekar tizedik jubileumára készült, mindössze tíz állomáson bemutatott Akusztik&Metal turné nemcsak formabontó volt a maga nemében, hanem a ROAD zenekar kreativitását, sokoldaluságát is sikerült megvillantani, amelynek valódi sikerét aztán egy teltházas tavaszi turné igazolt.

"Emlékszem több rajongónk is furcsán emelgette a szemöldökét, amikor először hallotta meg áthangszerelve a dalainkat!"- összegezte Molnár Máté frontember. "Sőt, néhányan hangot is adtak nemtetszésüknek, hogy “mi a francnak ez” mégis soha nem látott nézőszámokat produkáltunk mindenütt és addig nem voltak annyian a koncertjeinken mint akkor. Ez volt az első teltházas turnénk, ennek ellenére is azt hangoztattuk, hiába jó kis zenei kirándulás számunkra ez az Akusztik Show, de nem fogjuk túlzásba vinni és legközelebb maximum öt év múlva kapjuk elő őket újra!"

Az ígéret szép szó! 2019 tavaszán, öt évvel az első áthangszerelt estek után, ezúttal már egy felfrissített, ráncfelvarrott, megújult Akusztik&Metal műsorral kezdi meg a 15 éves szülinapi turnéját a zenekar, mely az alábbi városokban lesz látható.

Road Akusztik & Metal turné 2019 állomások

  • 03.08. Pécs - E78
  • 03.09. Székesfehérvár - Fezen klub
  • 03.16. Eger- Uránia mozi
  • 03.22. Budapest - Akvárium - Különleges Akusztikus Nagykoncert
  • 03.23. Budapest - Barba Negra MC - Best of Road
  • 03.24. Budapest -  A38 Hajó - Ingyenes Akusztik&Metal 15 éven aluliaknak!
  • 03.29. Szeged - IH
  • 03.30. Zalaegerszeg - Keresztury VMK
  • 04.05. Szolnok - NJE GK Egyetemi Aula
  • 04.06. Kecskemét - NJE Egyetemi Aula
  • 04.12. Debrecen - Lovarda (+ különleges vendég)
  • 04.13. Gyöngyös - Dr. Fejes András Sportcsarnok (+ különleges vendég)

 

További koncertinfók és jegyek >>>

 

Road

Kapcsolódó

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e

Hatvan éves sztorit ünnepel a Keep Floyding a Várkertben Cikk

KEEP FLOYDING KONCERT - THE PINK FLOYD SOUND 60 A Pink Floyd egy 1964-ben alakult együttesből formálódott világot rengető legendává. Miután az ős csapat feloszlott, néhány tag, úgy, mint a gitáros Bob Klose, a basszeros Roger Waters, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright Tea Set néven új zenekart alapított. Röviddel a megalakulá

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Bob Marley 79 - Emlékkoncert az Akvárium Klubban Cikk

Marley 79 -  Ladánybene 27 Februárban a világ minden pontján koncertekkel és fesztiválokkal emlékeznek minden idők legismertebb reggae zenészére, Bob Marley-re, aki február 6-án lenne 79 éves. Világsztárként nemcsak dalaival, de tetteivel is a békét hirdette, hitről és szabadságról énekelt, kiállt a szegények és az elnyomot