Slipknot: megvan az első 2019-es koncertdátum! Hír

Hirdetés

Már tudjuk, hogy javában készül az új Slipknot album, azt is tudjuk hogy az friss anyag természetesen turnét is jelent majd, amihez végre megérkezett az első konkrét dátum: 2019. augusztus 10-én a zenekar története során először lép majd fel az Iowa State Fair-en. A dolog pikantériája, hogy a rendezvény, nevéhez hűen, valóban egy hatalmas vásár és családi fesztivál, ahol az állam legfontosabb terményei, és most már a legfontosabb zenekara is fellelhető lesz.

Ami viszont még fontosabb nekünk itt Európában, hogy egyrészt remélhetőleg hamarosan elkezdi a csapat nagyüzemben is sorolni az időpontokat, másrészt a jelek szerint a nyár második felében már / még Amerikában lesz a csapat, így valószínűleg júniusban, vagy pedig ősszel érkeznek a kontinensünkre, jó eséllyel olyan rendezvényeket véve célba, mint a Download Festival, a Rock am Ring, a Hellfest, a Sweden Rock Festival vagy a Nova Rock.

További infók a slipknot hivatalos oldalán >>>

 

-fv-

Kapcsolódó

2024-ben is várja az önkénteseket a Kolorádó Fesztivál Hír

Kolorádó Fesztivál 2024 önkéntesek 2024-ben is megnyílt a jelentkezés a Kolorádós önkéntes csapatba, hogy a fesztivál minden területén serény kezek segíthessék, hogy minél felszabadultabban tudjon bulizni, kikapcsolódni Kolorádó népe. "Ahhoz, hogy Kolorádóban minden rendben menjen, létfontosságú egy lelkes önkéntes csapat – ehhe

Sziget 2024: szinte teljes a Party Arena is! Hír

Sziget 2024 - Party Aréna A Sziget Party Arena 2024-ben is az elektronikus tánczenék otthona, ahol a világ legjobb és legizgalmasabb DJ-i és producerei pörgetik a zenéket egész éjjel. Techno, minimál, trance, house, egyszóval megállás nélküli party vár téged itt. Fiatal DJ-k, nagy öregek, különleges formációk, live act-ek

Sziget 2024: teljes a Colosseum line-up Hír

Sziget 2024 - Colosseuzm A Sziget Colosseum új korszakba lép idén nyáron! A 360 fokos elektronikus zenei helyszínt újragondoltuk és exkluzív külsőbe öltöztettük, hogy a bulizás fogalma is egy teljesen új szintre léphessen! A helyszín nagyobb lett, a DJ pult pedig a tánctér közepén helyezkedik el, így garantált, hogy a le

Teljes a SopronFest 2024-es programja Hír

Sopronfest 2024 teljes fellépősor Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban – emelik ki a SopronFest 2024 szervezői. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. é