The Rolling Stones: nyár első felében Észak-Amerika, utána Európa? Hír
Hirdetés
Újabb legendás zenekar neve került be a 2020-as turnénaptárba, ugyanis a idén tavasz végén és a nyár első felében ismét útnak indul a The Rolling Stones, és körbejárja Észak-Amerika legnagyobb koncerthelyszíneit!
A zenekar május 8-án indul majd útnak és a jelen állás szerint július 9-én zárja majd a tengerentúli kört, ez pedig ad némi esélyt arra, hogy két évvel az előző európai kanyar után, a nyár második felében vagy épp ősz elején ismét a kontinensre érjen a csapat, és megtöltsön pár szép nagy koncerthelyszínt, vagy akár fesztiválplaccot!
A 2020-as Rolling Stones-turné eddigi állomásai >>>
-fv-
Kapcsolódó
Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír
Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több
Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír
Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét
Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír
A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik.
A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus
Sziget 2025: megjött a 11 milliomodik Szitizen Hír
2025. augusztus 11-én, hétfőn, a fesztivál zárónapján, 14 óra 30 perckor belépett a Szigetre a kezdetektől számított 11 milliomodik látogató.
Kormos Emília Panna életében először jár a Szigeten és rögtön a bejáratnál fotósok hada fogadta, hisz’ ő a kezdetektől számított 11 milliomodik Sziget-láto