Új single-t is hoz áprilisban a Carnival Youth! Hír

Hirdetés

Az indie-folk csapat Love Is The Answer c. új dalával hozza el a tavaszt április 16-án a Dürer Kertbe. A lett zenekar nem először jár Magyarországon, most a Meztelen Diplomaták és a Platon Karataev társaságában táncoltatják meg a közönséget.

A Carnival Youth Love Is The Answer című új dalával vezeti fel európai turnéját, melynek Budapest is állomása. A dal címét akkor ötlötték ki, amikor számírás közben mégcsak halandzsáztak a dallamokra, de végül úgy gondolták, izgalmas kihívás olyan dalt írni, ami hitelesíti azt a gondolatot, hogy a szeretet a válasz. Ezután folytatták a kísérletezgetést, így kerültek a dalba végül trombiták is – derül ki Emils Kauspers énekes elmeséléséből.

Love Is The Answer:

A Carnival Youth az egyik legsikeresebb lett zenekar. Megalakulásuk után szinte pillanatokon belül egyre szebb sikereket gyűjthettek be, ám nemcsak hazájukban figyeltek fel üdítő, a megszokottól eltérő, laza, indie-folk muzsikájukra, hanem a Balti régióban, majd egész Európában. A trió kitartóan járja a világot, olyan fesztiválokon fordultak már meg, mint a a The Great Escape, az Open’er Festival, a Reeperbahn, a Eurosonic vagy éppen a Sziget. Sőt, a hazai közönség láthatta már őket az A38-on a Middlemist Red vagy éppen SONYA társaságában is.

A 2012 óta létező csapat három albumot jelentett meg eddig, édes, dallamos, mégis mozgalmas és táncolható dalaikkal, melyeknek egyre növekvő rajongó táborukat köszönhetik világszerte – sőt, még a kritikusok is a szívükbe zárták őket.

Előttük a Meztelen Diplomaták és a Platon Karataev játszik. A Meztelen Diplomaták zenéje, akárcsak a nevük is mutatja maga az ellentétek harmóniája, olyan, mint egy képzeletbeli diplomata, aki véletlenül öltöny nélkül, meztelenül indul el a tárgyalásra. Egyszerre könnyed és könnyedén komoly: magyar nyelvű beatpop zenéjük a nyugati part optimista életszemléletében fürdőzik, miközben az élet apró és nagy örömeit éneklik meg rejtői iróniával és rafináltsággal.

A Platon Karataev Lev Tolsztoj egy karakteréről kapta a nevét. A négytagú zenekar főleg a brit és az amerikai folkhagyományokhoz nyúl vissza és ezekből építkezik a maga őszinte és egyszerű módján. A zenekar tavaly jelentette meg első nagylemezét, a For Her-t, mely több év végi lista szerint is az év legfontosabb hazai megjelenései között volt, külföldön pedig a leghallgatottabb magyar előadók közé emelte az együttest. Az új lemez várományos csapat a Meztelen Diplomaták és a Carnival Youth társaságában garantáltan előcsalogatja a régóta késlekedő tavaszt április 16-án, a Dürer Kertben.

 

Carnival Youth koncert jegyelővétel és további infók >>>

 

Sajtóanyag: New Beat

Kapcsolódó

Geszti Péter szabadtérre viszi jubileumi műsorát! Hír

GESZTI SIXTY SHOW 2025 Budapest Park Az ország egyik legismertebb pop előadója július 18-án a Budapest Parkba is elhozza jubileumi koncertjét! Geszti Péter januárban a hatalmas érdeklődésre való tekintettel dupla-koncerttel kápráztatta el a közönséget a Papp László Budapest Sportarénában. A műsor apropója Geszti 60. születésnapja vo

Nem jön a vihar, amit várunk - Ellenben van új Vodka for Kids klip! Hír

Vodka For Kids - Tűzoltás semmivel A Vodka for Kids erősen bekezdi 2025-öt: új videoklippel és országos turnéval indítja az évet a zenekar. Az ÁLOM AZ ÉLET című kislemez február végén érkezik, de addig is megérkezett a második beharangozó daluk, a TŰZOLTÁS SEMMIVEL. Pénteken Miskolcon, szombaton Székesfehérváron találkozhatunk a sr

Márciusban indul a Margaret Island 2025-ös turnéja Hír

Margaret Island „Minden képzeletünk” turné A Margaret Island tavaly ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját, amit nagyszabású koncertekkel tettek emlékezetessé. A nagyzenekaros fellépések és az óriási pörgés után szeretnék újra megmutatni azt is, milyen, amikor hárman, bensőséges közegben zenélnek. A tavasz elején induló turné estéin

LGT-dalokat visz a Budapest Park színpadára a Csík zenekar, Presser Gábor és Karácsony János Hír

LGT-dalok 2025 Budapest Park A tavalyi nagysikerű, generációkon átívelő Csík zenekar koncert után - ahol számos vendéggel kiegészülve ötvözték a könnyűzenét a népzenével - most az LGT-dalok kerülnek főszerepbe 2025. május 1-jén. Pontosan négy éve, hogy a Csík Zenekar egy különleges és izgalmas vállalkozásba fogott, amelynek