Utoljára lép fel “Bakancsos Edda” tagokkal a Zártosztály Hír

Július 19-én, Miskolcon, a Gárdonyi parkban a hagyományokhoz híven ismét megrendezésre kerül az éves “Zárt-Osztálytalálkozó”, melyen most utolsó alkalommal ad koncertet ilyen formában a ZÁRTOSZTÁLY, kiegészülve "bakancsos Edda” tagokkal. A szokásos hangulatot ígérő, fergeteges bulin elhangzanak majd két gyémántlemezes korszak sikerdalai, a legtöbb EDDA klasszikus, összesen 22 dal a “Kölyköd voltam”-tól a “Gyere őrült”-ig, az eredeti tagok előadásában. 

ZÁRTOSZTÁLY Sipos Péter “Sipi” (Irigy Hónaljmirigy, Triász)  kiválása után castingot hirdetett a frontemberi szerepre, amit követően a Continoom és a Tűzmadár zenekarokból, valamint a The Voice című műsor legjobb Rock-hangjaként megismert új énekessel, Schrott "Schrotify" Péterrel egészültek ki. Július 19-én tehát utoljára együtt a színpadon Zselencz LászlóFortuna LászlóCsapó GyörgyBarta AlfonzMirkovics GáborCsillag EndreHirleman BertalanLázár Zsigmond és Schrott Péter.

Az új énekessel a Zártosztály “Lassíts” címmel új dallal is jelentkezett áprilisban, aminek alapötlete körülbelül 30 éve született, de végül nem került fel eddig semmilyen lemezre. A dalhoz videoklip is készült, ami már megnézhető a Hammer Records Youtube csatornáján, illetve online is meghallgatható több népszerű digitális felületen.

Hirdetés

Schrott Péterrel azóta már túl vannak az első bemutatkozó koncerten is, amin az új frontember kiválóan teljesített. 2019-től az ismert koncertszervező, Horváth István lett a Zártosztálymanagere, amit a rajongók is megérezhetnek, hiszen minden eddiginél több helyen fog fellépni a zenekar.

Közelgő Zártosztály koncertek:

Legközelebb június 28-án, a Balaton Fesztiválon (Balatonkenese) koncerteznek, július 12-én pedig hazatérnek Budapestre, ahol a Barba Negra Track színpadán zenélnek a Piramis vendégeként. Július 27-én a Fezen Fesztiválon (Székesfehérvár) borzolják az idegeket, és ősszel fellépnek Dunavarsányban (szeptember 6) és Dunapatajban (szeptember 7) is. A Zártosztály tehát nem lassít, készülnek az új dalok, és további koncertdátumok bejelentése is várható hamarosan.

Zártosztály & Bakancsos EDDA tagok koncert további infók >>>

 

Hammer Records

 

Kapcsolódó

Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír

Live Nation Koncerthét 2025 Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad

Jön a Madách 2.0, újra akusztikus koncerttel készül az AWS Hír

Jön a Madách 2.0, újra akusztikus koncerttel készül az AWS Idén ősszel ismét budapesti kőszínház színpadán láthatjuk az AWS zenekart, ugyanis a népszerű metál banda november 2-án a Vígszínházban ad akusztikus koncertet.  A nyolc évvel ezelőtti Madách koncertet a rajongók mind a mai napig emlegetik és vissza-vissza térnek hozzá, hiszen a teljes koncertfel

Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír

Megjelent az Analog Balaton új klipje A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n

A Palaye Royale melegít az Avenged Sevenfold előtt a Budapest Parkban Hír

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara   A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta várt budapesti koncertje előtt június 19-én a Budapest Parkban. A lendületes Los Angeles-i Palaye Royale nem ismeretlen hazánkban, hiszen tavaly is önálló koncerttel jártak nálunk, mo