Viszlát tömött első sor, moshpit és crowdsurf? - megérkezett az amerikai ajánlás a (koncert)helyszínek újranyitásához Cikk

koncert hangulat

Hirdetés

Ahogy szép lassan célkeresztbe csúszik az koncertek és bulik újraindítása, úgy bukkannak fel sorra a kérdőjelek ennek kivitelezése kapcsán. Várhatóan országonként eltérő lesz ennek a pontos módja, de sanszos, hogy az amerikai Event Safety Allaince frissen publikált, közel 30 oldalas és több mint 200 szakértő bevonásával készített ajánláscsomagja jó kapaszkodó világ bármely részén várható metódusokra, úgyhogy bele is ástuk magunkat. Természetesen ez egyelőre csak egy ajánláscsomag, ráadásul az Észak-Amerikai piacra szabva, hogy mindebből mi valósul meg, és hogy Európában is hasonló játékszabályok lezsnek-e, az még a jövő zenéje.    

Emellett a szerzők is leírják, hogy az ajánlások betartása önmagában még nem jelenti, hogy teljesen ki lesz zárva a fertőzésveszély, de jelentősen csökkenthető ennek esélye, ha a szervezők és helyszínek követik az útmutatót, aminek azért lássuk be, nem miden pontját lesz vagy lenne egyszerű betartani vagy épp megszokni. Maga az ajánló egyébként elsősorban a kisebb, helyi eseményekre fókuszál, lévén ezek engedélyezése várható legkorábban.   

A közönség

Először is a szervezőknek javasolt gondolkodni és alkalmazni minden olyan megoldást, ami csökkenti a tömeges sorban állást, akár a belépésre várunk, akár a táska ellenőrzésre, akár az igen erősen javasolt testhőmérséklet ellenőrzésre, vagy a legalább ilyen karakánul ajánlott azonnali kézfertőtlenítésre. Ennek jegyében várhatóan jóval tágabb időablak lesz a kapunyitás és a programkezdés között (akár jegysorszám-szerinti ütemezést is el tudunk képzelni), úgyhogy ha van bármilyen frappáns, digitális vagy eszköz-ötletünk ehhez, most jó ötlet lesz bedobni a piacra.

Ha már bent vagyunk az áhított helyen, kezet is mostunk, akkor is igyekeznünk kell kerülni szoros tömeg kialakulását, ami lássuk be, nem lesz épp egyszerű, de várhatóan itt jönnek majd képbe az olyan intézkedések, mint a csökkentett nézőszám, illetőleg a tanulmány egyértelműen tiltás alá helyezi a moshpitet, a crowdsurfinget és a tömött első sorokat. Ehhez javasolják például rácsozat felfestését, speciális kordonokat, szabadtéren zászlós jelöléseket, … meglátjuk melyik és hogyan válik majd be.

A zenekar

Papírforma szerint a színpadon is az érvényes mint az egész placcon – ennek kapcsán külön kiemelésre kerültek a könnyűzenei koncertek – azaz lehetőség szerint tartani kell a két méter körüli távot a zenekar / előadók tagjainak is egymástól és persze a közönségtől, úgyhogy várhatóan a pacsiknak, a kordonénekléseknek és a stagedive-nak is búcsút inthetünk, de lehet, hogy egy darabig a pengetőket és dobverőket sem fogunk zsákmányolni kedvencünktől.  

A személyzet

Az eseményen dolgozóknak, amennyire ez lehetséges, szintén tartaniuk kell a másfél-két méteres távolságot egymástól és persze a közönségtől, és óránként kezet kell mosniuk, ha pedig a jegyet kezelik, vagy étel-italt vagy épp ruhatári bilétát adnak ki, akkor pedig viseljenek kesztyűt és lehetőleg maszkot is, pláne ha nem oldható meg a kijelölt távolság megtartása. Emellett pedig a vendégekhez hasonlóan, nekik is barátkozniuk kell a lázméréssel a belépésnél.

A helyszín 

Ez sem kis feladat lesz, hiszen gyakorlatilag mindent rendszeresen tisztítani és fertőtleníteni kell, amihez hozzáérhet akár a személyzet, akár a vendégek. Emellett a tanulmány nagyon erősen javasolja, hogy a helyszíneken, állítsanak fel több helyen is, - de legalábbis a bajáratoknál mindenképpen - fertőtlenítő állomásokat, ahol valamennyi a helyszínen tartózkodó rendszeresen tud kezet mosni/fertőtleníteni.  

A kommunikáció

Az ajánlás kitér arra is, hogy mindezt hogyan tálaljuk a látogatók irányába, így például kiemelt fontosságot ad annak, hogy  a szervezők tudatosítsák, hogy nem mindez a közönség érdekében történik, s nem unaloműzésből kerülnek bevezetésre, illetőleg az sem mellékes, hogy az új házirendek tényleg minden érintetthez eljussanak, és ebben például a résztvevők, fellépők is segítsenek, és ne mondjuk a bejáratnál kelljen ezzel szembesülni.

Természetesen még rengeteg további útmutatót lelhetünk a kiadványban, akár rendezvénylátogatóként, akár szervezőként, akár a helyszínt üzemeltetőként vagyunk érintettek a témában, úgyhogy érdemes bogarászni a dokumentumot, és egyben hangolódni a jövő rendezvényeire, azon pedig valószínűleg szintén érdemes lesz merengeni, hogy a belépők árazásában mindez hogyan és mennyrie jelenik majd meg, vagy várható-e ehhez valamiféle támogatási modell.

A teljes Event Safety Allaince ajánlás >>>

 

Fotó: Impericon Festival

-fv-

Kapcsolódó

A Sziámi Isolated 2026 tavaszán megidézi a Joy Division dalait Cikk

A Sziámi Isolated megidézi a Joy Division dalait A Sziámi Isolated – azaz Müller Péter Joy Division előtt tisztelgő zenekara – egy este erejéig felidézi a legendás zenekar mágikus repertoárját március 6-án, a Dürer Kertben. A Joy Division (Örömosztag = tábori bordély), korábban Warsaw nevű salfordi (Manchester) rockzenekar 1976-tól 1980-ig, az

orbit először hozza el lebegős dalait Budapestre Cikk

orbit először hozza el lebegős dalait Budapestre Gondtalan nyarak nosztalgiája a barátokkal a folyóparton, álomszerű képek és atmoszférikus szintik találkoznak orbit dalaiban, aki ezeket a pillanatokat ragadja meg hamarosan érkező debütáló lemezében is. A fiatal német producer a kisvárosi hangulatból és a természetből szőtt álomvilágát Budapestr

Clucth, 1000mods, Bokassa: stoner rock ünnep 2025. december 5-én a Barba Negrában Cikk

Clutch koncert 2025 A Clutch azonos című 95-ös lemeze 2025-ben ünnepli harmincadik születésnapját, ennek apropóján a zenekar nagyszabású európai és észak-amerikai turnéra indul, mely Budapestet is érinti, egészen pontosan december 5-én a Barba Negrában. A lemez - mely tulajdonképpen irányba tette a csapatot és az el

A Pentatonix Budapesten indítja 2026-os európai turnéját Cikk

Pentatonix koncert 2026 A Pentatonix ötöse újradefiniálta az a capella műfaját, népszerű feldolgozásaikkal és saját dalaikkal. A csapat fennállása óta több mint 10 millió lemezt adott el, több milliárdszor játszották le dalaikat, összegyűjtött 3 Grammy-díjat és világszerte milliókat bűvöltek el énekhangjukkal és kreativi