Warhaus koncert az A38-on 2017.09.21, A38 Hajó, Budapest

warhaus_koncert_2017_fejlec_a38

A két éve az A38-on is fellépett belga Balthazar egyértelműen az ország egyik legfontosabb zenekara. Ezt pedig elegáns kamarapopjuk mellett az is bizonyítja, hogy az alapító tagok saját jogukon, szólóban is rendszeresen maradandót alkotnak: februárban a basszusgitáros Simon Casier debütált Budapesten a Zimmermannal, szeptemberben pedig a frontember Maarten Devoldere és Jinte Deprez hozza el a héjanászok dekadens intenzitását és az énekes Nick Cave-ből és Serge Gainsbourgból gyúrt crooner-alteregóját. Felparázsló cigarettavégek, noiros hangulatok, izzó szenvedély és ehhez illő kamarapop: ez a Warhaus.

Bár a Warhaus története szinte a Balthazar korai időszakáig nyúlik vissza, Maarten Devoldere tavalyig tudatosan nem mutatott semmit a szólóprojektjéből. Amikor viszont mégis, az egy, a szerelem és az éjszaka megfoghatatlan, ezért elmondhatatlan dolgai által működtetett, Twin Peakst idézően zárt és sejtelmes, kizökkent világot vetített előre. Amelyből felsejlett azért a frontember Tom Waits, Nick Cave, Leonard Cohen vagy Serge Gainsbourg iránti vonzódása is. Amikor pedig a zenekar tagjai megegyeztek, hogy egy ideig szünetelnek, hogy mindenki a saját projektjeire fókuszálhasson, ő is úgy érezte: itt az idő.

Hirdetés


"Harminc éves vagyok. Ezzel az albummal lezárok egy fontos periódust az életemben. Az egész egy óda a szerelemhez, az azokkal járó dolgokhoz és azok megfoghatatlanságához. A szerelmes dalok egyfajta reklámok: megrajzolod egy nő portréját és valahol azt akarod, hogy a hallgató is szerelembe essen vele." - mesélte a We Fucked A Flame Into Beingről, melynek címét egyébként D. H. Lawrence klasszikusából, a Lady Chatterley Szeretőjéből kölcsönözte. Zeneileg pedig, az egész a kontrasztokra épül. "Imádom a kontrasztokat. Brutális kontra romantikus, archaikus kontra modern, nyers kontra alapvetően szenvedélyes, így tovább." Dehát mi mást várhatnánk egy, a szerelem árnyoldalait megéneklő croonertől?

A debütalbum minden dala egy elnyomott csikk abban a hamutálban, ami igazából Marteen lelke. A Tinderstickst idéző árnyalt és kimunkált kamarapop számokban mesél az emberi kapcsolatok és találkozások kifürkészhetetlenségéről, miközben megmártózik az élettel járó dekadens intenzitásban és nemtörődöm apátiában is. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy szeptember 21-e feslett erkölcsű estéjén a Warhaus bemutatkozása a Duna hullámaival együtt hal majd el, egy nehezen feledhető koncert keretében.

 

Warhaus koncert jegyelővétel >>>

 

Szöveg: A38

Kapcsolat

  • Warhaus koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Sep 21 20:00
    Vége:
    2017 Sep 21 23:00
    A38 Hajó:
    Budapest ,
    1117 ,

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót