Whitesnake koncert 2019, Budapest - vendég: Ivan & The Parazol Esemény

Hirdetés

A Deep Purple énekese, David Coverdale által alapított legendás rock’n’roll banda, a Whitesnake büszkén jelenti be 2019-es vadonatúj, “Flesh & Blood” elnevezésű turnéját, amelyen 8 év után végre Budapesten is látható lesz, 2019. június 25-én, a Barba Negra Trackben! A legendás zenekar egyaránt játszik majd dalokat az új stúdióalbumról, és természetesen ekőkerülnek a lgnagyobb rock-slágerek is, az elmúlt 40 év rock’n’roll történelmének egyik leghatalmasabb életművéből.

Az 1978-ban alapított csapat multi-platina eladásokat tudhat magáénak olyan lemezekkel, mint a ‘TROUBLE’, a ‘LOVEHUNTER’, a ‘READY AND WILLING’ és a ‘COME AN’ GET IT’, vagy a robbanásveszélyes “Snake” hangzással bíró ‘SLIDE IT IN’ és a közelmúltban 30 éves jubileumát ünneplő 1987-es, óriási sikerű ‘WHITESNAKE’ album. Ezekről a lemezekről számtalan slágerlista top 10-es dal származik, köztük a slágerlista vezető “Here I Go Again” és “Is This Love”, valamint a felejthetetlen riffel bíró “Still Of The Night”.

2017-ben hatalmas érdeklődés mellett a csapat kiadta legsikeresebb albumának, a “WHITESNAKE”-nek egy jubileumi Deluxe verzióját a Rhino Records forgalmazásában.

A kiadóval történő további együttműködésük keretében jelent meg nemrég “UNZIPPED” című anyaguk, amely az elmúlt 20 év ritka és eddig kiadatlan akusztikus felvételeinek gyűjteménye, és különleges lehetőség néhány Whitesnake klasszikus újrahallgatására, ahogyan még soha nem hallhattuk őket.   

Tehetség és szenvedély egyaránt kellett a WHITESNAKE megalapításához csakúgy, mint 2019-es visszatérésükhöz. A világhírű banda DAVID COVERDALE (ének), REB BEACH (gitár), JOEL HOEKSTRA (gitár), MICHAEL DEVIN (basszusgitár), TOMMY ALDRIDGE (dob) és MICHELE LUPPI  (billentyűs hangszerek) összetételben éppen befejezte 13. stúdióalbumát.

David Coverdale véleménye szerint: "Izgatottan várjuk, hogy felléphessünk a Barba Negra Trackben Budapesten 2019-ben, megünnepelve egyúttal a Whitesnake 40 éves fennállást is. Megtiszteltetés, és hálás vagyok, hogy már 40 éve lehetek része ennek a csodálatos világnak, ünnepelhetünk, felejthetetlen pillanatokat oszthatunk meg és élhetünk át emberek millióival... és mindenkivel, aki csatlakozott hozzánk ezen a csodálatos utazáson… Nagyon szeretem a közös élményeket, és egyszerűen szeretem a munkámat, és mindig is szeretni fogom... 4 évtizednyi móka után!! Köszönöm!"

  • Jegyárak. 9900 / 11900 Ft 

  • Fellépők: Whitesnake, Ivan & The Parazol

  • Szervező: Live Nation

 

- Live Nation -

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Michael Malarkey koncert 2020, Budapest Esemény

Michael Malarkey koncert 2020, Budapest időpont

2020 Jan 27
A Vámpírnaplók és a Project Blue Book sztárja, Michael Malarkey a tavalyi nagysikerű koncertje után 2020 elején új dalaival tér vissza a Dürer Kertbe! A sármos színész, aki nem mellékesen tehetséges énekes-dalszerző is, búgó, érzelmes számaival veszi le lábáról rajongóit és a 2018-as 'Captain Soli

Equilibrium koncert 2020, Budapest - vendég: Lord Of The Lost, Nailed To Obscurity Esemény

Equilibrium koncert 2020, Budapest időpont

2020 Jan 28
Renegades címmel érkezik augusztusban a friss Equilibrium lemez a Nuclear Blast kiadó gondozásában. A német epikus pagan/ folk metal zenekar hatodik lemeze az első, melyen már az új énekes, Skar és az új billentyűs, Skadi Rosehurst is bemutatkozik. Természetesen a kapcsolódó turné sem marad el, 20

Darkest Hour koncert 2020, Budapest - vendég: Fallujah, Bloodlet, Une Misere, Lowest Creature Esemény

Darkest Hour koncert 2020, Budapest időpont

2020 Jan 29
Emberes mennyiségben kapjuk majd a karcos zenei estéket 2020 első hónapjaira, de garantált, hogy az egyik legnagyobbat a Darkest Hour és a negyedszázados karriert ünneplő aprítása fog szólni a Dürer Kertben! Szinte hihetetlen, hogy már 25 éve hasít a zenekar az underground metal frontján. Lényegé

Kamondy Ági: Pest fölött az ég koncert 2020, TRIP Hajó Esemény

Kamondy Ági: Pest fölött az ég koncert 2020, TRIP Hajó időpont

2020 Jan 30
A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál tavaly őszi, nagysikerű bemutatója után, második állomásként a TRIP hajó tűzi műsorára január 30-án az underground legenda Pest fölött az ég című estjét. Kamondy Ágnes az 80-as évek szubkultúrájában talált rá saját és sajátos világára stílusára. A sokol