The Winery Dogs koncert 2023, Budapest [vendég: SFV] Esemény

The Winery Dogs 2023 Budapest

Hirdetés

Óriási felkiáltójel a hazai progresszív rock koncertnaptárba: III című, 2023 februárjában megjelent harmadik lemezét október 28-án Budapesten is bemutatja a Winery Dogs!

Az előző kettőhöz hasonlóan ezt az albumot is a Mike Portnoy, Richie Kotzen és Billy Sheehan alkotta szupertrió saját maga készítette elő a zenekar saját kiadójánál, Jay Ruston keverését követően. A III a zenekar nagy sikerű, slágerlistás 2015-ös nagylemezét, a Hot Streaket követte, ami eladásokban és toplistás helyezésekben is felülmúlta a 2013-as debütáló albumot.

Mike Portnoy nemrég egy interjúban kifejtette, hogy a Winery Dogs egy olyan zenekar, amelyik a hármas bármelyike nélkül nem tudna működni.

„Ha van egy négy vagy öt tagú zenekarod, akkor talán még be tudsz hívni egy új zenészt, ha valaki megbetegszig, vagy nem tud eljönni a turnéra, de amikor a csapat mindössze három emberből áll, akkor ezt nem teheted meg, hiszen ilyenkor általában három egymástól távol álló személyiség van a csapatban. Gondoljunk csak a Rush-ra, a ZZ Topram a Police-ra vagy éppen a King’s X-re… ezek igazi power triók… ott a Cream… a három tag maga teszi ki a zenekar stílusát és hangzásvilágát. A Winery Dogs-zal is ez a helyzet. Nem hiszem, hogy bárki mással el tudnánk menni egy turnéra, fontos, hogy Mike, Billy és Richie is ott legyen, különben már nem lehet Winery Dogsnak hívni."

  • Jegyár: 11900 Ft-tól

  • Fellépők: The Winery Dogs, SVF

  • Szervező: Livesound

The Winery Dogs koncert (2023 Budapest) jegyek >>>

 

Livesound

Kapcsolat

Kapcsolódó

grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény

grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>

RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo

Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f