Wolf Alice koncert 2025, Budapest Esemény

 Wolf Alice koncert 2025 - Budapest

A Wolf Alice augusztus végén jelenteti meg új nagylemezét, a The Clearinget, amely a gitárpop zenekar negyedik nagylemeze lesz, egy klasszikus rockalbum, a ’70-es évek ihletettségével, de nagyon is a jelenről szólva. A zenekar pedig az új lemez megjelenésével egyszerre a világkörüli turnéját is bejelentette, köztük a Wolf Alice első önálló budapesti koncertjével, november 11-én a Barba Negrában.

Az észak-londoni kvartett, a Wolf Alice 2013-ban tűnt fel a My Love Is Cool című debütáló albumuk szomorú eufóriájával, amelyen a Grammy-díjra jelölt Moaning Lisa Smile is szerepelt. 2018-ban a Visions Of A Life a Mercury Music Prize-győzelemmel már bebetonozta a feltörekvő zenekar helyét a zeneiparban, majd a 2022-es Blue Weekend meghozta számukra az első helyezést az Egyesült Királyság slágerlistáin és a legjobb formációnak járó Brit Awardot is.

Hirdetés

Negyedik albumuk, a The Clearing augusztus 29-én jelenik meg a Sony Musicnál, bemutatva, hogy a Wolf Alice ereje csúcsán van és az évek alatt jelentős kulturális hatássú zenekarrá nőtte ki magát. A lemez az észak-londoni Seven Sistersben íródott és Los Angelesben rögzítették a Grammy-díjas mesterproducer, Greg Kurstin segítségével. Az új anyag annak a lenyomata, hogy mit képvisel a Wolf Alice hangzása 2025-ben, egy rendkívül magabiztos dalgyűjteményt kínálva a hallgatónak tele ambícióval, ötletekkel és érzelmekkel. A The Clearing egy igazán időtálló lemeznek ígérkezik.

Egyszerre játékos és komoly, ironikus és őszinte – a The Clearing egy progresszív váltás egy olyan zenekartól, amely a szerelem, a veszteség és az emberi kapcsolatok felfedezés nyomán már egy teljes generáció számára megfogalmazta a felnőtté válás élményét. Ez egy klasszikus pop-rock album, amely a ’70-es évekből merít, miközben szilárdan a jelenben gyökerezik. Ha a Fleetwood Mac ma írna egy albumot Észak-Londonban, akkor nagyjából hasonló dalok születnének, mint a lemezen szereplő könnyed és egyedi számok. Ez egy új kezdet, és a zenekar minden tagja ugyanolyan intenzíven érzi ezt, mint ahogy az őket  hallgatók is fogják.

A Wolf Alice karrierje során már többször körbejárta a világot, adtak teltházas klub koncerteket, játszottak nagy fesztiválokon és ismert zenekarok vendégeként – itthon a Sziget Fesztiválon és Harry Styles előtt láthattuk őket. A zenekar ezen a nyáron már biztosan ott lesz Angliában a Radio 1’s Big Weekend-jén és a Glastonbury fesztiválon, az év vége felé pedig világkörüli turnéra indulnak, amelynek a budapesti Barba Negra is állomása november 11-én.

A koncertre jegyet elsőként a zenekar hivatalos rajongói klubjának tagjai vásárolhatnak május 21-én, 10 órától, majd másnap 10 órakor indul az elővásárlás a Spotify és a regisztrált Live Nation tagok számára, a teljes körű jegyértékesítés pedig május 23-án, 10 órakor kezdődik a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon.

  • Jegyár: 14.500 Ft-tól

  • Fellépők:Wolf Alice, ...

  • Szervezők: Live Nation

Wolf Alice koncert (2025, Budapest) jegyek >>>

 

Live Nation

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény

grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás