Tomáš Tkáć & Zanzinger koncert a Kuplungban 2017.06.06, Kuplung, Budapest
Tomáš Tkáč tavalyi bemutatkozólemeze a Povídej říkej mluv a cseh underground popzene egyik eldugott gyöngyszeme, melyet a multiinstrumentalista június 6-án Budapesten, a Kuplungban is bemutat. Tkáć dalai cinikus, mégis nagyon érzékeny kalandozások a fiatal felnőttek érzelmi és egzisztenciális válságaiban, zenéje játékos, komformizmusra nem hajló alternatív popzene.
A Zanzinger név mögött álló Micsoda Dániel 2014-es bemutatkozó anyaga óta szereplője a hazai könnyűzenei életnek. A budapesti énekes-dalszerző kamaszkorát és huszas évei elejét független színházi projektekkel turnézva töltötte, ekkor kezdte írni első dalait. Ez a személyes rutin került megörökítésre Demons of Future and Past című demo EP-jén, melyet többek közt az index.hu is az év kiadványai közt említett. Zenei érdeklődése már egészen korán az amerikai folk irányzatai felé fordult, szövegeinek formavilága azonban sokat merít az angol romantikából és az amerikai transzcendentalizmusból is. Hatott rá a delta blues nagyjainak előadói szellemisége és attitűdje, dalai azonban több rokonságot ápolnak a modern európai dalszerzői hagyományokkal, mint amerikai elődjeikkel.
Hirdetés
- Fellépők: Tomáš Tkáč, Zanzinger
- Esemény: facebook.com/events/1941894229379800
Szöveg: Zanzinger
Kapcsolat
-
Esemény ideje:
Kezdete:2017 Jun 06 20:00Vége:2017 Jun 06 23:00
Budapest ,
Király u. 46 ,
1061 ,
Kapcsolódó
Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény
Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)
Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény
Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum
Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény
Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum
Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény
Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum