Zävodi lemezbemutató koncert az Instantban Esemény

Hirdetés

Január 22-én jelent meg Závodi Marcel aka Zävodi első szólóalbuma REVISE. címmel. A korong közel tucatnyi dalában többek között olyan stílusok találnak egymásra mint az újvonalas hip hop, a kortárs R&B, vagy olykor a grime, és hogy élőben hogyan szólnak, arról március 7-én az Instantban meg is győződhetnek a rajongók!

Zävodi debütáló lemeze egy komplex, 11 dalos történet, mely egy olyan szerelmet mutat be, amit a körülmények nem hagynak kibontakozni a két fél különbségei miatt. Mondhatni egy modern Rómeó és Júlia történet, habár itt inkább az Ördög és egy Angyal hallható ki. Az album első fele bemutatja a kapcsolat kibontakozását, boldogabb időszakot, a második része pedig az elválásuk utáni gondolatokat, érzéseket.

A még csak 19 éves, többek között a Dal 2017-ben és a Dalfutárban is szerepelt Zävodi március 7-én mutatja be első lemezét a budapesti Instantban.  Az esemény különlegessége, hogy a dalok a new school hip hop vonalban ritkának számító, élőhangszeres előadással szólalnak majd meg. A koncerten olyan vendégek is közreműködnek majd, mint Király Viktor és MC Kemon vagy Babé Sila, az estét pedig a The Palace nyitja majd.

Zävodi: Revise. című albuma teljes egészében meghallgatható a YouTube-on, illetve alább a WHENEVER című szám hivatalos klipjét is megnézhetitek:

 

Zävodi lemezbemutató koncert jegyelővétel >>>

 

Forrás: Zävodi

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze