Zeal & Ardor koncert az Akvárium Klubban Esemény

zeal_ardor_koncert_2018_a38_fejlec

Egy évvel első magyarországi koncertje után új lemezzel tér vissza a black metál színtér egyik legeredetibb produkciója, a Zeal & Ardor! A tavalyi A38-as fellépés után ezúttal november 13-án az Akvárium Klub KisHalljában lép fel a svájci gitáros-énekes, Manuel Gagneux és delta-blues spirituálékat metálsújtással, voodoo kántálást brutális blastbeatekkel ötvöző együttese.

Hirdetés

Az egész projekt szinte véletlenül indult: A frontember a 4chankommentelőit kérte meg, hogy mondjanak két eltérő műfajt, ő pedig megpróbálja összerakni őket egy számmá. Az egyikük a black metált mondta, - és bár elsőre furcsának találta az ötletet, minél jobban belemélyedt a dalírásba, annál inkább kiforrta magát a koncepció. Olyannyira, hogy sokan még azzal is megvádolták őt, hogy egyes részeknél nem őt hallani, hanem Alan Lomax amerikai népzenekutató és -gyűjtő valamelyik elfeledett felvételét.

Nem csoda, hogy az első lemez óriási hájpot gerjesztett, a szólóprojektből meg Időközben teljes értékű zenekar lett, amely megalakulása után egy évvel már a Psycho Las Vegas-on, a Roadburnön, a Great Escape-en vagy a Le Guess Who?-n játszott. A közönséget pedig meggyőzte a produkciót átható okkult-spirituális hangulat: akárcsak az A38-on nemrég fellépett Batushka, a Zeal & Ardor műfaji kereteket szétfeszítő, új utakat kereső zenéje.

A svájci metálgospel-produkció új lemeze, a Stranger Fruit (a cím eleve utalás az egyik leghíresebb blues-spirituáléra, Billie Holiday Strange Fruitjára) alig pár napja, június 8-án jelent meg, és most itt van hozzá az európai turné is. A koncertkörút során a Zeal & Ardor visszatér Budapestre is, ezúttal az A38 Hajó szervezésében az Akvárium Klub KisHalljában lép fel november 13-án.

  • Jegyárak: 3500 / 3900 / 4900 Ft
  • Fellépők: Zeal & Ardor
  • Szervező: A38

 

Forrás: A38 Hajó

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze