Zorall: jön az új album, 20-án lemezbemutató Cikk

Hirdetés

Három év után jelentkezett új lemezzel a ZORALL. A “Presszó Metál” címre keresztelt album október 19-én jelenik meg, elsőként pedig a lemezbemutató bulin lehet majd beszerezni a Barba Negrában. Az október 20-án megrendezésre kerülő koncert vendége a Blues Company lesz, és minden jegyvásárló ajándékba kapja majd az új CD-t, amelynek már megtekinthető a friss előzetes dala, a klippel kísért Exotic és Iron Maiden átdolgozásból született “Nézz rám tizedes”.

A “Presszó Metál” album 8 hagyományos Zorall házasítást tartalmaz és 2 saját dalt. A Háztartási Rock'n'Roll lemez után ez az első ilyen jellegű lemeze a zenekarnak. 

Maximálisan metááál a korong, hiszen Pantera, Judas, Iron Maiden és még néhány érdekességet is tartalmaz. A lemezt Závodi Gabinál vettük fel, akinél nagyon szeretünk dolgozni. A profi szakértelmen és körülményeken túl, medencézéssel és kajálással teltek a felvételek. A lemezzel maximálisan megvagyunk elégedve, mind a tartalom mind a hangzás szempontjából is.” - tette hozzá a zenekar.

A “Nézz rám tizedes” videó felvétele a tapolcai tankmúzeumban zajlott. A helyszín érdekessége, hogy az országban kevés helyek egyike, ahol eredeti állapotban találhatók meg a tankok, így a klipben eredeti T34-es, és Tigris tankok láthatók, ráadásul a fegyverek és jelmezek is mind autentikusak voltak.

 

Zorall lemezbemutató jegyelővétel >>>

 

- Edge Records - 

 

 

Kapcsolódó

Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk

Budapest Park - Indul a 2025-ös szezon Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban Cikk

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy 1990 mámoros szilveszter estéjén összeállt nyolc kan, hogy együtt parodizálják ki a hazai és külföldi slágereket, az azóta eltelt évtizedek alatt pedig milliókat nevettetek meg koncertjeiken és a tévé képernyőjén keresztül. A zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját, ez pedig egy remek alkalom ar

Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk

A Morcheebával és Kurt Ellinggel robbantja be a nyarat a Müpa Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong

Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Cikk

Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Kevés olyan zenekar létezik, amely 30 éves fennállását ünnepelheti, noha a legidősebb tag is csak a negyvenes évei elején jár. A Söndörgő azonban ilyen: a tagok együtt nőttek fel zenélés közben, most pedig egy őrületes 30. születésnappal, mestereikkel és tanítványaikkal közösen ünneplik a kerek év