10. Észt Hét - Tíz nap Baltikum Budapesten, Szegeden és Debrecenben! 2017.03.14 - 2017.03.25, több helyszín, Budapest, Szeged, Debrecen
Március 14. és 25. között rendezik meg idén az Észt hetet. Az Észt Intézet és a Szimplafilm közös programsorozata tizedik alkalommal hozza el az észt kultúra legjavát a hazai közönségnek. Magyarország legnagyobb észt összművészeti fesztiválja nem csupán Budapesten, hanem Szegeden és Debrecenben is várja mindazokat, akik szívesen tudnának meg többet Észtországról, az észt kultúráról.
Hirdetés
Az utóbbi években gyakran esik szó Észtországról az e-közigazgatás, az e-gazdaság, a startupok vagy éppen az oktatási rendszer sikerei kapcsán, azonban a kultúrára, a művészetekre kisebb figyelem irányul, pedig ezen a téren is kiválóan teljesít a kevesebb, mint másfél millió lakossal rendelkező északi állam. 2017. március 14. és 25. között Budapesten, Szegeden és Debrecenben változatos programokkal várnak mindenkit, aki kellőképpen nyitott és érdeklődő. Az esemény célja, hogy évről évre közelebb hozza, megismertesse és megszerettesse a magyar közönséggel az észt filmeket, irodalmat, építészetet, zenét és gasztronómiát.
A budapesti programok nyitóeseményét március 14-én tartják a FUGÁ-ban, ahol Euroépítészet címmel nyílik kiállítás. Az Észt Építészek Szövetségének tárlata videoanyagok és szépirodalmi szövegek segítségével mutat be tíz uniós támogatással megvalósult projektet, köztük a kreatív örökségvédelem egyik iskolapéldájává vált Kultúrkazánt, valamint a nemzeti identitás részét képező Dalosünnep pärnui helyszínét. A kiállítás március 22-től a debreceni Modemben lesz látható.
Március 16. és 19. között négy vadonatúj játékfilmet és számtalan észt animációs filmet láthatnak a Művész moziba látogatók. Vadul bulizó észtek a 90-es évekből, fokozódó feszültségek a vadregényes északi tengerparton, abszurd kémtörténet szerelmi szállal, bonyodalmak a pólusok körül – erre számíthatnak azok, akik jegyet váltanak a filmekre. Két elsőfilmes rendező, Triin Ruumet és Vallo Toomla, valamint az észt animáció egyik ásza, Ülo Pikkov is a fesztivál vendégei lesznek. Március 16-án és 17-én a filmek után a Kuplungban folytatódik a buli, ahol az I Wear* Experiment masszív északi elektropoppal, majd az Elephants from Neptune karcos rockzenével várja a lazulni vágyókat.
Az észt filmek a szegedi Grand Caféban március 20-ától, a debreceni Modemben pedig március 23-tól láthatóak.
Március 21-én a Verbarium lép az Opus Jazzclub színpadára. A kvintett három tagja, Mingo Rajandi, Marek Talts és Eno Kollom már ismerős lehet a Heliotroop zenekar egy évvel ezelőtti koncertjéről. Az együttes repertoárja a múlt század jelentős észt költőpárja, Kersti Merilaas és August Sang verseire épül, zenéjük a jazzből, észt folklórból, világzenéből és rockból egyaránt merít ihletet.
Mari Saattal, Kristiina Ehinnel és férjével, Silver Sepp énekes-dalszerzővel, – aki a biciklikerekektől kezdve a fadarabba vert szögekig a legkülönbözőbb tárgyakból képes zenét varázsolni – Budapesten március 24-én a Nyitott Műhelyben, március 25-én pedig Szegeden a Grand Caféban találkozhat a közönség.
Hogy ne csak a lélek lakjon jól, az Észt hét ideje alatt észt fogásokkal, például a speciális észt összetevőből, a kamából készült desszerttel várja a gasztrománokat és a kísérletező kedvűeket a budapesti Kazimír bisztró.
Az Észt hét vendégei:
- Ingrid Mald, az Észt Építészek Szövetségének igazgatója
- Merle Karro-Kalberg, Karin Bachmann, Anna-Liisa Unt, az Euroépítészet című kiállítás kurátorai, Megnyitó: március 14., 18:30, FUGA
- Triin Ruumet, a Zavarba ejtő napok című film rendezője, elsőfilmes, Karlovy Vary „East of the West“ program: a zsűri különdíja, A film budapesti vetítési időpontja: március 16., 18:30
- Vallo Toomla, a Színlelők című film rendezője, A film budapesti vetítési időpontja: március 18., 18:30
- Ülo Pikkov számtalan nemzetközi díjjal elismert animációs filmrendező, az Animasophy című kötet szerzője, Válogatás a filmjeiből Budapesten: március 18., 16:30, Budaörsön a BABtérben: március 16., 18:00
- Mari Saat írónő, a Lasnamäe-i megváltó című regény szerzője
- Kristiina Ehin költőnő és Silver Sepp dalszerző, énekes, multiinstrumentalista
Az Észt hét az Észt Kulturális Alap, az Észt Kulturális Minisztérium és a az Észt Filmintézet támogatásával valósul meg.
A 10. Észt Hét programjai >>>
Sajtóanyag: Észt Hét
Kapcsolódó
Születésnapi hétvégével jubilál a Müpa március közepén Cikk
Húsz évvel ezelőtt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Mozart-estjével – akkor még csupán próbaüzemben – fogadták először a közönséget a mára ikonikussá vált Duna-parti épületben. Az intézmény az azóta eltelt két évtizedben sokgenerációs találkozóhellyé vált, megszámlálhatatlan meghatározó, világszín
Éjszaka és a megdicsőülés január 20-án a Zeneakadémián Cikk
Mozart Gran partitája (K. 361) szerenád, s mint tudjuk, a szerenádokat eredeti rendeltetésük szerint a régi időkben holdfényes éjszakákon adták elő, meglepetés-zeneként. Massenet zenekari oratóriumrészlete, A szűz utolsó álma Mária mennybemenetelét vizionálja átszellemült vonóshangokkal. Schönberg
Sorsfordító volt a Képzelt riport Trokán Nóra számára Cikk
Több színházi bemutató, számos szinkronszerep és egy Johnny Depp-pel forgatott nemzetközi film is belefért a 2024-es évben Trokán Nóra életébe. Sok pihenésre azonban nem volt idő, hisz januárban országos turnéra indul a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, aminek Nóra játssza
Év végi és új évi programok a Várkert Bazárban Cikk
Fergeteges év végi és pezsgő új évi koncertek szerepelnek a Várkert Bazár programkínálatában! Immár hagyomány, hogy a Random Trip zenészeivel ünnepeljük az előszilvesztert és a Be Massive bulijával zárjuk az évet. Mindkét csapat biztosíték arra, hogy vidáman búcsúztassuk 2024-et. Az új esztendőt i