100 szóban Budapest - július végéig várják a fővárosi történeteket Cikk

Hirdetés

Idén ötödször hirdeti meg a Mindspace csapata a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal együttműködve a 100 szóban Budapest című pályázatot. A jelentkezők 2018. július 30-ig még beküldhetik maximum százszavas történetüket, amely bármilyen módon kapcsolódik a fővároshoz.

Az első három helyezett pénzjutalmat kap, a legjobb száz írás zsebkönyvben is megjelenik, az illusztrátorok munkáiból pedig kiállítás nyílik az őszi CAFe Budapest Fesztiválon a Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtárban.

A 100 szóban Budapest pályázat egyre nagyobb népszerűségnek örvend, minden évben egyre több pályamű érkezik mindenféle korosztály képviselőitől. A történetek legfeljebb 100 szavasak lehetnek és valamilyen módon kapcsolódniuk kell a fővároshoz. A kötődés lehet egy régi gyerekkori emlék, egy álom, egy futó gondolat vagy bármilyen asszociáció. A lényeg, hogy a történet rövid, frappáns, eredeti legyen, és valahogyan kapcsolódjon Budapesthez. Személyenként legfeljebb öt történettel lehet indulni a pályázaton.

A történeteket 2018. július 30-ig lehet beküldeni online a 100 szóban Budapest oldalon, illetve postai úton vagy személyesen a Lumen Kávézóba (1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 2.).

A pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, amelynek tagjai idén Kemény Zsófi költő-slammer, Both Gabi író, Nagy Dániel Viktor színművész és Térey János író-költő. A három legjobb történet alkotója pénzjutalmat kap, és immár másodszor külön jutalmazzák a 18 év alatti kategória győzteseit is. A zsűri döntése alapján a legjobb 12 történetet kortárs művészek illusztrációival az őszi CAFe Budapest Fesztiválon állítják ki, a díjátadó ünnepségen pedig három történetet megzenésítve is bemutatnak. A Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtár ad otthont a zárókiállításnak és a díjátadó ünnepségnek október 5-én. Ez az esemény egyben a CAFe Budapest Fesztivál egyik nyitóprogramja lesz. A 100 szóban Budapest száz legizgalmasabb pályaműve emellett idén is megjelenik zsebkönyv formájában.

A 100 szóban Budapest pályázat ötletét a chilei Plagio csapata által 14 éve szervezett Santiago en 100 palabras elnevezésű felhívás adta, amit itthon a Mindspace Nonprofit Kft. a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ támogatásával először 2014-ben hirdetett meg. Az alapgondolat a budapesti pályázat esetében is az, hogy az irodalom és a városi lét összefonódjon, széles közönséget ösztönözzön az írásra, illetve hogy a mindennapi közlekedés és rohanás közben az emberek egy pillanatra megálljanak, és időt szakítsanak az irodalomra. Az utóbbi négy évben több mint 4000 történet érkezett a pályázatra.

 

Sajtóanyag: 100 szóban Budapest

Kapcsolódó

CAFe Budapest 2018 - debütál a Dante XXI. programsorozat Cikk

Dante XXI. néven programsorozat indul a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál új helyszínén, a Csepel Művek egyedülálló, XXI. századi birodalmában. Szőke Gábor Miklós képzőművész stúdiója háromnapos fesztiválnak ad otthont. Szőke Gábor Miklós hazánk egyik legismertebb nemzetközi hírnévvel is

Design Hét Budapest 2018: idén is kinyitnak a stúdiók Cikk

Október 5–19. között kerül megrendezésre az idén 15. születésnapját ünneplő Design Hét Budapest, amelynek ezúttal is az egyik legizgalmasabb programja lesz a Nyitott Stúdiók. A látogatók tizenöt vállalkozás kulisszái mögé tekinthetnek be az ötleteléstől kezdve egészen a megvalósításig. A Nyitott

CAFe Budapest 2018 - könnyűzene és a jazz Cikk

A kortárs könnyűzenei- és jazzszcéna legjobbjai varázsolják el a közönséget október 5-21. között a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon. A hazai, illetve nemzetközi művészek sorában olyan világszerte ismert előadókat köszönthet a közönség, mint az izlandi zseni, Ólafur Arnalds, a franci

Európai Hidak 2018 - Baltikum fiataljai a fesztiválon Cikk

A szeptember 16-án startoló Európai Hidak, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvénysorozata az idei évben a Baltikum és Lengyelország kulturális gazdagságára fókuszál. Többek közt a térség legfelkapottabb fiatal zenészei érkeznek Budapestre, akik nemcsak a zenei, de az országhatárok