146 év után újból Magyarország szervezheti az Európai Régészek Szövetségének konferenciáját Hír
146 év után újból Magyarország kerül a régészeti szakma fókuszába. 2022. augusztus 31. és szeptember 3. között Budapesten rendezik meg az Európai Régészek Szövetségének (European Association of Archaeologists – EAA) 28. éves világkongresszusát.
Ebből az alkalomból „A régészeti csudák országa – országimázs 1876” címmel, 18 tablóból álló kiállítást nyitott meg dr. Virágos Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti főigazgató-helyettese és dr. Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora a Múzeumkertben.
Hirdetés
A kiállítást megnyitó sajtótájékoztatón Virágos Gábor kiemelte: a magyar kormányzat azon dolgozik, hogy a régészeti örökségvédelem és a beruházások között összhangot teremtsen, éppen ezért kiemelt figyelmet szentel a régészeti szakmának. Az 1876-os világkongresszus is azt hangsúlyozta, hogy Magyarország egy a kultúrnemzetek sorából Európában és a világban.
A főigazgató-helyettes felidézte Ingvald Undset norvég régész visszaemlékezését, melyben így említi a mintegy másfél évszázaddal ezelőtti konferenciát „Az ország, mely délre a Kárpátoktól terjed, úgy jelentkezik előttem, mint a régészeti csudák országa, oly nagy a formák gazdagsága, melyek itt megleptek, oly nyomatékos azon közlemények súlya, melyekkel itt találkoztam.”
Dr. Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a legutóbbi világjárvány soha nem látott kihívásokat hozott mindenütt a világban, ezért két év kihagyás után külön kiemelkedő jelentőségű, hogy a konferencia megvalósul. A program mottója a „(RE)INTEGRATION” jól kifejezi azt a törekvést, hogy két év után éppen Budapesten, Magyarországon tudjuk újra integrálni a régészeti szakmát.
A rektor emlékeztetett, hogy a VIII. Ősrégészeti és Embertani Világkongresszus 1876-ban Rómer Flóris kezdeményezésére és Pulszky Ferenc elnökletével, Trefort Ágoston megnyitójával Budapesten vette kezdetét, az esemény pedig több száz európai régészt, tudóst és kutatót vonzott Magyarországra.
Az egyenként 1,5x1,5 méteres, 18 tablóból álló kiállításon az érdeklődők részletes áttekintést kaphatnak a 146 évvel ezelőtti világkongresszus eredményeiről, a szervezői munka hátteréről, a korabeli régészeti munkákról, és a konferencia számos apró érdekes részletéről.
A jelenleg bemutatott kiállítás kurátorai: P. Barna Judit régész, az MNM NRI Tartalomfejlesztési Igazgatóság, és Prohászka Péter, a Szlovák Tudományos Akadémia Nyitrai Régészeti Intézetének tudományos munkatársa.
Magyar Nemzeti Múzeum
Kapcsolódó
Újra Szegedre gurulnak a legendás Mercedes-ek Hír
Ikonikus Mercedes-ek és egy legendás autóversenyző is érkezik Szegedre 2025-ben, az idei nagy sikerre való tekintettel jövőre újrázó Classic Car Show & Expora, melynek névadó támogatója a Pappas Auto. Az elmúlt évtizedek legendás Mercedes-Benz klasszikusait, ezúttal különösképpen a kabriókat f
Bartók Tavasz 2025: megérkeztek az első nevek Hír
Április 4. és 13. között ismét kihagyhatatlan programokkal várja a nézőket Budapest-szerte a Bartók Tavasz: közös koncertet ad Diana Damrau és Jonas Kaufmann, miközben Kelemen Barnabás a Münchner Philharmoniker, Pusker Júlia pedig a Kammerorchester Basel vendége lesz, de mások mellett érkezik Jan
Megnyitott a 24. ARC közérzeti kiállítás Hír
A 24. ARC kiállítás idén is egy bárki számára nyitott, jeligés pályázat eredménye. A tárlat egy hónapon keresztül, szeptember 13-tól október 13-ig az újbudai Bikás parkban lesz megtekinthető éjjel-nappal. Az ARC hagyományaihoz hűen az alkotói szabadság jegyében a felkínált témakörön kívül más ötl
Ismerje meg a zeneszerző másik arcát a 2025-ös Wagner-napokon! Hír
Közel két évtizede vonzza a világ minden pontjáról a komolyzene rajongóit a Müpa egyik legrégebbi sorozata, amely egyben a régió egyik legjelentősebb kulturális eseményévé vált. A Budapesti Wagner-napok 2025-ben visszatér korábbi hagyományaihoz, a fesztivál ideje alatt több közönségkedvenc produkc